Szaké (日本酒) kóstoló!
Zenit Hotel 2017.01.16.

Nincs sok tudomásom arról, hogy mi a Szaké és, hogy egy japánnak mit jelent a Szaké. Nem volt még alkalmam kóstolni, szakmai előadáson és bemutatón sem vettem még részt. Itt, ezen a bemutató kóstolón is csak a saját impresszióim alapján próbálom majd megtanulni a Szaké-t, megtudni róla amit lehet, és mivel nálam a hangulat inkább a képzeletben rejlik, és kevésbé a fizikailag jelenlévő dolgok hatására alakul, így azt gondolom, mint oly sokszor máskor is, most is a csak képzeletemmel próbálok a témára hangolódni, azt megérteni és megjegyezni.

Bár nem ismerem ezt az italt, számomra a Szaké-t mégis valami misztikum lengi körül, valami ünnepélyesség. Talán ezért is van bennem kíváncsiság, és valami vonzalomféle is iránta.
Úgy gondolom, a Szaké nem a mindennapok itala, ünnep is kell hozzá, afféle szertartásszerűnek kell lennie annak, ahogy a Szaké-t fogyasztják arrafelé.
Na de lássuk, és tanuljunk. Dr. Nisimura Akira, a legnagyobb japán piaci részesedéssel bíró, 1743-ban alapított Hakatsuru főzde szakértője tart itt most előadást.

Hallgatom, közben hátradőlök, becsukom a szemem, elképzelem a márciusi ünnepet a Hanami-t. Fut is már a film a fejemben, most rendezem. A történet Kiotóban játszódik, valahol a város szélén, egy cseresznyefás kertben álló kis házikónak egy kis félhomályos szobájában. Egyszer volt, hogy egy márciusi éjjelen, Taro a fiú és Hiroko a lány, egyszercsak egymáséi lettek. A történet kedvéért mondjuk azt, hogy most van március.
Már hajnal van. A felkelő nap fénye még csak fátyolosan szűrődik át a rácsos ablakszemek homályos rizspapírjain, hogy a matt padlón végleg erejét vesztve, talán utoljára még megadja magát az elvonuló éjszakának, de a múló félhomályban már egyre jobban látszik a tatamin ébredező lány, Hiroko törékeny testének sziluettje. A shoji résnyire nyitva áll, a belső kert felől cseresznyevirág illatú szellő járja át a szobát, néha meg meglebbentve, megsimogatva kócolja a lány sűrű, fekete haját. A kert is ébredezik már, füttyentések, csicsergés jelzi a reggelt és, hogy a tavasz is itt van már, itt van újra. Visszavonhatatlanul. Bár a kert többi fája még kopár, épp csak ébredezni kezd, a cseresznyefák már virágba borultak. A lány felkel, meztelen testének finom vonalai, színei csak sejthetők, ahogy öltözik. Épp úgy ahogy a Sakura (桜) tavaszonként virágba öltözik, a lány, Hiroko is mintegy virágba borul ahogy a rózsaszín kimonóba bújik. Taro arra gondol, a lány pont olyan szép mint egy Sakura (桜), és ettől a gondolattól boldog lesz és mosolyog. Aztán úgy dönt, még alvást színlel, hogy hunyorogva, titkon tovább csodálhassa a lányt és a reggelt.
Hiroko nesztelen léptekkel oson a tatamival szemben ácsolt fa emelvényhez, majd a zizegő rizspapír ajtó mögül egy palackot, csészéket és egy gyékénytekercset vesz elő. A két egymáshoz koccanó porcelán csésze csendülése jelzi Taro-nak, vége a leskelődésnek, ébrednie kell.
Hiroko, a háztól pár méterre fehérben, rózsaszínben pompázó, virágba borult cseresznyefák alá, a napra teríti a fonott gyékényt, nagy gondossággal. Aztán a palack és a csészék is ott vannak már. Tisztán látni, a palack Szaké-t rejt magában.
Mikor odakint már minden elrendezve, a szobába visszatérve, Hiroko gyengéden ébresztgeti Taro-t, fülébe forró lehelettel szép szavakat suttogva, vékony ujjaival a hajában matatva, testét, forró testével betakarva, átölelve, élete legszebb reggelét újra megadva neki, így nyitja meg a fiúnak a Hanami ( 花見) ünnepét.
(A Hanami szó jelentése: cseresznyevirág-nézés, ami egy családi vagy baráti körben, a szabadban történő, a természet szépségében való gyönyörködéssel eltöltött program. Az emberek gyékényt vagy pokrócot terítenek a cseresznyefák alá, és ott élvezik a napsugarait, és a várva várt tavaszt.)

Na, én itt most megállítom a filmet, mert kóstolás következik, meg egyébként is ezután már belépnének a történetbe az általam kevésbé ismert szakmai adatok.
Azt azért még elképzelem, hogy a történet folytatása nyilvánvalóan a gyékényen történik, a cseresznyefák alatt üldögélve, a langyos szellőben csodálva a cseresznyefa szirmok reptét a levegőben, és bár nem tudom melyik típusú, de természetesen csakis a Szaké fogyasztása mellett, mert kétségtelen tény az, hogy a Szaké, mint Japán kultikus, ősi, szent itala, és annak az adott alkalomhoz illő, szertartásszerű fogyasztása, mindig jelentős mértékben emeli az ottani ünnepek fényét!

Vége a kóstolónak, négy különleges tételt is megkóstolhattam, érdekes előadás volt, örülök, hogy itt lehettem!
Bár most, hogy már kicsit ismerem ezt az italt, számomra a Szaké-t tényleg továbbra is valami misztikum lengi körül, valami ünnepélyesség. Talán ezért is van bennem továbbra is kíváncsiság, és egy egyre erősebb vonzalom is iránta.
Úgy mondták itt ma este, a Szaké igenis a mindennapok itala Japánban, de nekem mégis az maradt, ami volt a még pár órával ezelőtti, tudatlanul képzelődős állapotomban, az ünnepek itala, a szerelem itala. Igen, ünnep is kell hozzá és szerelem is, és afféle szertartásszerűnek is kell lennie majd annak, ahogy és amikor majd Szaké-t fogyasztok, fogyasztunk, és persze nem csak cseresznye virágzáskor.
Úgy is mondhatnám,
日本酒 – 私は本当に好き