Söröző A Két Macskához!

FelSÖRolás jellegű élménybeszámolók II.

Forró, késő délután volt már mire kéttagú tikkadt szöcskenyáj alakzatban végre odaértünk erre a címre, Uhelný trh, Praha 1-Staré Město.
Örömmel töltött el a megérkezés erre a szép, napos kis terecskére, mely ugyan kicsit odébb található a Károly Hídról lehömpölygő turista áradat főútvonalától, de azért már itt is nagyon magas volt a tér egy négyzetméterére eső zombis tekintetű, okostelefonnal selfiző, a szomszédos kiskocsmában épphogy megivott és a következő kiskocsmában majd megivandó korsó sörök közötti értelmetlen de szükségszerű állapotban lebegő, imbolygóan lépegető kishátizsákos idegenek száma.
Hát örömünkben csináltunk mi is egy két selfit magunkról, háttérben a Szent Márton templommal, majd egyetlen fix pontunkat, a nélkülözhetetlen útikalauzunkat, a Prágai kocsmakalauzt előkotorva a kishátizsákból, mint iránytűt magunk előtt tartva, bizonytalan léptekkel de tántoríthatatlan szándékkal a Két Macska, ottani nevén, a Restaurace U Dvou koček felé vettük az irányt, mert ugye azt itt mindenki tudja, hogy “Na stojáka Plzně loček – nejlepší je U Dvou koček”.

Söröző a Két Macskához! Micsoda szép elnevezés! Nem, nem azért szép, mert egyszer, nem is oly régen nekem is még csak két macskám volt, ami mára már négy, hanem mert ez az elnevezés fantáziadús, mert dallamos, mert bravúrosan ötvözi a prímszámokat a „macska” főnévvel és akár annak a végtelen számú szinonimái használatának a lehetőségével is! Persze, ha a Söröző a Négy Macskához lenne a neve, akkor akár még szimpatikusabb is lehetne a hely. Hmm,…ezt lehet, hogy majd megírom nekik névtelenül.

Szóval már oly sok rosszat olvastunk e helyről, hogy ezért rögtön fel is keltette az érdeklődésünket, és hát így kicsit kihívásnak is vettük e híres kocsma meglátogatását.
A közel 25 év tapasztalatai a placcon, a néha, a mindigigazavan típusú kedves vendég által kikövetelt vörös Tokaji Aszú-t, vagy még az ezt is felülmúló gasztronómiai elkövetéseket és az azok tanulságait is jól megjegyezve, mindezek kellő önbizalommal vérteztek fel a nagy találkozásra. Az ilyen gyermeteg, erőtlen próbálkozások, mint asztalterítő használati díj, élőzenés pótdíj, fűtési felár, arcunkba tolt Becherovka hegyek és a többi, melyek egyedi árképzés útján, azaz a kuncsaft anyagi helyzetének ránézés útján való feltárását követően, pótdíjakban testesülnek meg, azok nem rettenthetnek el egy itt elköltött főétkezéstől egy ilyen tapasztalt csókát mint én, és persze a csókánét sem.
Amúgy e helynek múltja is van ám! Nem is kicsi. Az írásból megtudtuk, 1726-ban már csapoltak itt Plzeňský Prazdroj-t, de ha nem is pont azt, de akkor is sört! Egykor a törzsvendégkör elsősorban a noteszeiket a közeli irodában hagyó háromperháromasokból állt, akik két feljelentés között itt múlatták az időt, békésen megtárgyalva a világ dolgait. Hogy pontosan idézzem Hagymásy Andrást, „ Hiába no, az ügynök is megszomjazik, a szomjúság elvégre nem tisztességfüggő.” Ezzel csak egyetérteni lehet!
Hrabal is megemlíti a helyet, „ A Két Macskában ülök, és a májamat öblögetem.”

A bejárat masszív, méteres, boltíves árkádok alatt található. Ott virít az évszám is az ajtón, az 1726.
A nagyon ígéretes, vörösrezes előtérből kétfelé lehet továbbhaladni.
Balra van az étterem. Klasszikus az elrendezés, boxos asztalok a széleken, kétszemélyes asztalok középen. A benyomás jó, otthonos, étvágygerjesztő és nem utolsósorban szép, macskás a hely. Mindenhol vannak festett, rajzolt, égetett, faragott és még ki tudja, hányféle módon, hányféle anyagból készült, a helyhez hozzáadott macskák, a padlótól egészen a plafonig.
Az terem zsúfolásig tele, minden asztalnál ülnek. Nem macskák, emberek. Az „A” terv szerinti, az arra irányuló törekvésünket, hogy mi is asztalt kapjunk és főétkezzünk itt, egy rövid válasz rombolta porrá, miszerint, „každá tabulka je vyhrazena”, ami a mi átiratunkban azt jelentette, minden asztal foglalt, itt most ti nem esztek semmit, sőt egy dobásból is kimaradtok és lépjetek vissza a kezdő mezőbe. Így hát az előtérben voltunk megint.
Aki abban a kényszerhelyzetben van, hogy sem ideje sem türelme nincs, hogy asztalnál ülve rendelje meg a soron következő sörét, vagy mert úgy járt mint mi, hogy nem kapott asztalt, annak a „B” terv szerint az előtérből mindig csak egyenesen kell haladni, és pár másodpercen belül, magától a csapostól rendelheti meg az életmentő következő sörét, majd a korsót átölelve, a mahagóni könyöklőre támaszkodva, arcára ragadt mosollyal, a világ legszebb sörcsapját fixírozva, elmerengve iszogatva konstatálhatja, hogy nem csak egy vagy kettő vagy sok Plzeňský Prazdroj a jutalma a látogatásának, de egyben egy időutazás is. Mert a hely 1726-ban sem nézhetett ki másként mint most, és ki tudja, hogy az eltelt 291 év alatt hány ezer szesztestvér könyökölt már pont ugyanott és jutott pontosan ugyanarra a végkövetkeztetésre, hogy bár ha nincs is szabad asztal, de a betyárját akkor is, amíg a Plzeňský Prazdroj létezik, addig az élet mégiscsak szép!