Muzslai házibor, Chateau Belá Devin 2011

A sturovói régió, pontosabban Muzsla, még pontosabban Béla község és egészen pontosan az immáron 240 éve, egy francia vidéki barokk stílusban épült kastély a Château Belá volt a lelőhelye ennek a palack bornak, ott vásároltuk meg, amikor is pár éve volt szerencsénk egy napot ott tölteni.

A Château Belá egy szívet dobogtatóan gyönyörű ötcsillagos kastélyszálló mely egész évben nyitva áll a szépet és a megengedhető luxust keresők legnagyobb örömére. Van itt legalább 40 stílusosan berendezett, csíkos tapétás, minden igényt kielégítő szoba, kettő étterem, piros szalon, kék szalon, olvasó szoba, koncert terem, szauna, kint pedig rendezett park, golf és teniszpályák és még vadasparkkal is várja a vendégeket.
A kastély alatt persze pince is van, nem is akármilyen. Több méter átmérőjű falak tartják stabilan a roppant felépítményt na meg a hőmérsékletet is ami télen- nyáron egyforma odalenn. Régebben tömlöcnek is használták a pincét, mert arra is jó volt, lehetett ott a jobbágytól a hivatalnokokig bárkit lecsukni rövidebb hosszabb időre, de akár kínozgatni is, sőt, ha hinni lehet a pletykáknak, a feudális beállítottságú Baldácsiéknál még a szeretett hitves is csíkos ruhát öltött ha a véletlenszerű ellenőrzés mondjuk azt mutatta ki, hogy valaki vagy valakik tolvajkulccsal kinyitották azt a fránya, hitvány minőségű, talán kínai gyártmányú erényövet. Mindez a szép hagyomány folytatódhatott volna akár napjainkig is, de hát eladták a kastélyt és a legújabb tulajdonosok, a régi Ullmann dinasztia leszármazottjai azt vették fejükbe, hogy a jobb kihasználtság meg egy kis profit miatt is inkább felhagynak a börtönösdivel és 2001-ben a pincét horror összeg ráfordításával modern szőlőfeldolgozóvá alakították és a legmodernebb technológiával szerelték fel. Meg is jött az elismerés, azt beszéli már az egész város, hogy itt érlelődnek Dél-Szlovákia legjobb borai.

Hát ebből a pincéből származik az asztalomon álló palack is, mely megjelenésében rögtön szembetűnő szolid eleganciájával már előre le is vett a lábamról kicsit. Az olajzöld, az arany és a bézs színek, a cirádás írott betűk, a pecsétek és a kastély rézkarcszerű skiccének kavalkádja nagyon elegáns bornak ígéri a benne lévő kutyabőrös eredetű valamit.
A bor kitöltve sűrű, olajos állagú, épp, hogy visszavánszorog a pohár faláról mielőtt nyakába zúdulna a következő kipörgetett hullám. Bár zsugori az illatokkal, de egy kis citrusosság és aszalt gyümölcsök illata azért felfedezhető benne annak aki ezt nagyon akarja.
A színe aranysárgába hajlik, talán korára is utal az árnyalata.
Még meg sem szokhatott a pohárban amikor mintegy varázsütésre kis buborékok születnek a semmiből, egymást kergetve tódulnak a felszínre, az ügyesebbje meg megáll a pohár falán, hogy körülnézzen kicsit mielőtt beleolvad a mindent körülvevő homoszférába. Rövid jelenlétük érezhetően frissítik a bort és a korty élményét.
Édes ízt is érzek, nem erős az édes érzet, de határozottan ott van, és ezzel irányt is ad a bornak, merre is keressen hozzáillőt magának.
Olvastam egy számot a címkén, 14,5%, ezt talán elírták? A 15,4% sokkal hihetőbbnek tűnne, így érzem a bor fogyasztásakor.
Először kóstolván ezt a bort, talán Szabó Zoltán érett Cirfandli borának emléke jött elő bennem és aztán maradt is velem az utolsó kortyig. Azt a bort nagyon megszerettem. Így hát szeretnem kell ezt is.
Igazából nem tudok sokat erről a borról, vagyis, hogy szinte semmit sem tudok az illatán a színén, az ízén meg az árán kívül, nem tudom miből készült, miért ez a neve, és, azt sem tudom, hogy vajon meddig érek el a válaszok keresésében, ha csak a Devín – Pozsony – Bratislava tengelyen haladok tovább töprengve.