Na, itt most megint valami különlegesség van a poharamban, toronyiránt Ausztriából, egy olyan kedves végtermék, aminek létrehozásában a Sógorok mindig is otthon voltak, vannak és lesznek is, mert ez bizony egy Kékfrankos, bocsánat, Blaufränkisch. Adjuk még hozzá a Ried Hochäcker-t meg azt, hogy Moritz, és kész is a csoda, hát az van most a poharamban.
Igencsak kékfrankosos! A gazdag gyümölcsös aromák, úgy mint a szilva vagy az áfonya, aztán az a sok bogyós gyümölcs, azok is mind ott vannak az ízben, de még az érett erdei szamóca íze is érezhető, továbbá a finom savasság és a rendkívül sűrű, szájat kitöltő, hosszú lecsengésű korty, ezek mind főbb jellemzői e bornak.
Mint oly sokszor megtörtént már, mire elfogy a bor, a három dimenziós megérinthető, megkóstolható valóság most is csupán egy kellemes emlékké konvertálódik át itt a megszokott, kockás zuglói tatamin, de hát így van ez rendjén! Úgy félúton az örök borospincék felé, kékfrankosom még egy jó félangolos steak-ért kiált, mert tudja tán, mi illenék hozzá igazán, de aztán beletörődve átadja helyét az üres gyomros de mégis jóleső emlékezésnek…..
Isszák és esszék 