Soft horror az M. utcában. Ez bizony Szekszárd vére. Takler Bikavér Reserve, 2013
Ajándékként érkezett hozzánk, szép, olyan pirosas meg aranyos papírba csomagolva, masnival a nyakán, pont úgy ahogy az illik.
Ő volt az első rejtélyes ajándékcsomag aminek felfedtem a titkát.
Masni balra el, papír alá nyúlás és már rögvest is egy palackon matathattam. Braille alkalmazás bekapcsolva és ujjaim már tisztán olvashatták mind a négy címert és a Szekszárd feliratotokat a palackon, érezhették rajta a mélynyomott, merített vastag címkét is, és akkor tudtam már, egy újhullámos cuccban pompázó klasszikus szekszárdi prémium bor is került idén a fa alá.
Aztán megláttam őt.
Igen, egy előkelő Takler Bikavér Reserve, 2013-ból, az, bizony az, amit a csomagolás rejtett.
A burgundis, felíratos mélyzöld palackra valakik nagyon elegáns címkét ragasztottak, ami szép arany betűkkel, vízjellel, két nyelven is tudatta velem is meg a világgal is, hogy ami benne van az bizony joggal elvárja, hogy a fogyasztónak legalább nyakkendőt illik felvenni a találkozáshoz.
Megértettem, kötöttem egyet.
Azóta is folyton figyelem, már két napja csak áll ott a fa alatt, nem keveredik semmivel, se a csokikkal, se a Lego-val, se a leányka ruhákkal, de még (!) egy másik hasonlóan masnis, pirosas, aranyos papírba csomagolt henger alakú ajándéktárgytól is elhúzódik.
Bevallom őszintén, ingerel a különcködése meg ez a renitens magatartás. Úgy érzem, úgy tesz mintha csak egy tévedésből idekerült valami lenne. Rangon alulinak számíthat talán egy hatvancentis fenyőfa?!!! Az is megfordult a fejemben, a pökhendiségéért talán még egy több éves bortrezorba zárást is megérdemelne!
Fél szememmel folyton a boron, csak körözgetek a fa körül, enyhítő körülményt keresve, és, hogy olyat nem találok, úgy döntök, most inkább az azonnali kinyitást választom, aztán kreálok majd egy jó kis koncepciós érvelést, ha számon kérné valaki, hogy miért is e gyorsaság.
A nyitó villan, a Bikavér máris a poharamban, méregetem, gusztálgatom elégedetten.
A szubjektív véleményem szerint, a visszafogott illatért azonnal kárpótol a szinte átláthatatlan, mélybíbor színű, csak lomhán megbillenő, sűrű test, mintha maga Béla Király koronázási bársony palástja lenne belegyömöszölve a palackba, és abból hasítottak volna egy darabot a poharamba. A bor primer gyümölcsössége a szájban felülírja a többi ízhatást, csak a korty hosszan kitartó ízének a végén jelenik meg az alkohol érzettel viaskodó, dohányra hajazó íz, meg valami animális íz is, talán azért is, hogy férfiassá tegye ezt az utolsó benyomást.
Kóstolgatom rendületlenül.
A címkére írt 14,5 % alkoholnak már több mint a fele a fejemben, de a mégnemelég érzés még mindig erősebb bennem, mint a komámmegkénemárállni sokkal populárisabb érzése, és bár így van ez majdnem mindig a jó borokkal, azért persze működik az önkontroll is.
Fiatalabb Takler Ferenc követte el ezt a Bikavért, nekem tetszik, jól sikerült egy remekmű.
Ezt a bort egyébként bárki otthon is elkészítheti, csak az arányokra kell kicsit jobban odafigyelni. Ha pont ugyanezt szeretnénk a pohárban látni, ugyanebben a fajta és dűlő kavalkádban, bizony nem mindegy, hogy mennyi ott a Kékfrankos, a Merlot, a Cabernet Sauvignon, a Syrah és a Kadarka és melyikből mennyit adott a Hidaspetre, a Várdomb, az Alónána, a Strázsa-hegy és a Decsi-hegy.
Ez ügyben érdeklődni szerintem csak csak Takleréknél lehet.
Isszák és esszék 