Bormedence 2018, Magyar Nemzeti Múzeum.

Bormedence 2018.

Igencsak illusztris helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeum ódon falai közt lett megrendezve ez a kóstoló, talán pont jókor, amikor még nem lanyhult a láng a lelkekben, így október 23.-a után pár nappal jó volt magyarnak lenni, magyar bort kóstolni itt a jelképes Bormedencében. Hát csak mellékesen megjegyzem, mennyivel is kényelmesebb és biztonságosabb is volt itt a boros standok barikádjai között a legjobb stratégiát kiválasztani, mint mondjuk egykoron a Corvin közben. Szerencsések vagyunk azt gondolom.
Félnégykor volt a találka T.L. barátommal a főbejáratnál. Kicsit megilletődve mentem fel a múzeum lépcsőin, a Nemzeti Dal pár sorát is elmotyogtam magamban és még megpróbáltam felidézni tanulmányaimból az ide vonatkozó részleteket is, de hát túl hamar felértem, így inkább csak szájtátva bámultam kívül belül az épületet, micsoda nagyot is alkottak felmenőink anno. Nemhiába tartják Pollack Mihály élete főművének a Magyar Nemzeti Múzeumot, mert tényleg az.
És az a tudat, hogy egyszer csak, úgy 171 évvel később, én, aki csak egy Tóni vagyok a százból, ezen a helyen, csak erre az alkalomra készített pohárból, egy, az úri szőlőből készült igazi Hungarikumot a Kéknyelűt fogom egy mesterkurzus résztvevőjeként szürcsölgetni és összehasonlítgatni, és mindezt Mr.John Szabo, egy master sommelier tolmácsolásával megtámogatva, hát szinte levert a víz a gondolattól.
De hát a rutin ugye, hát könnyű volt ezt az érzést is meg a helyszínt is megszokni, így csak a feladatra koncentrálva telt el az idő a Kandalló teremben. Igazán remek tételek követték egymást, Kéknyelűk, Rózsakő-k, (Rózsakövek? Nem, nem így nem jó), majd kettő Késői szüret és Kéknyelű Aszú is belekerült a pohárba, ez volt hát a Vulkanikus Badacsony, a Kéknyelű és társai Mesterkurzus.

A második fejezet odakinn következett be, ahol viszont már nagyban zajlott az élet mire mi is csatlakoztunk, fürtökben vártak sorukra sporttársak a standok előtt. Ilyen helyzetben, amikor egy kényelmes ültetett kóstolóról minden átmenet nélkül, egy elsőre kaotikusnak tűnő állapotban szabadon eresztve kell tétova önmagunkat megtalálni, bizony könnyen pánikba eshetünk, de (!),ha van egy jó stratégia, akkor persze más a helyzet. Egy ilyen első gondolat késztetett engemet arra, hogy széket keressek és záróráig a Borbély stand Karós Olaszrizlingjének szenteljem minden figyelmemet, de aztán egy második gondolat hatására valamiért mégse tettem.
Inkább szépen körbejártam a Balaton északi partját, felmentem Badacsonyba, a Szent György hegyre, bár a kaptatók már nehezemre estek, de nem bántam meg, az útbaeső pincéknél mindig valami kedvemre valót töltöttek a poharamba. Terveim szerint lefelé jövet hosszasan elidőztem volna Istvan Stephan Spiegelberg-nél, de aztán meggondoltam magam, nem álltam meg nála, úgyis ismerem már minden finom borát, meg, merthogy Ő maga ott sem volt, így a Somlón a képzeletbeli székem a Tomcsányi pulthoz támasztottam legnagyobb gyönyörűségemre, mert szemnek, szájnak és léleknek is jutott ott bőven. Onnan már csak egy nagy lépésnyire volt a Stumpf Pincészet, ahol piros székre rakott piros dobozban tartják a decantert és a decanterben azt a piros egri Cuveé-t, tartják amiért már érdemes volt ennyit utazni. A kóstoló mennyiség után, magamban Fukar Cuveé-nek neveztem el ezt a bort és mivel nagyegedi dialektusban beszélt a bor, gondolom ez ad némi magyarázatot is a történtekre. Kékvérűségét alátámasztva, egy Bikavér Superior volt az apródja, de volt még kettő másik is.Hmmm…
A felvidék felé kanyarodva át kellett haladnom a Duna Borrégión, ahol mindössze a Koch Borászat volt meg egy jó Kadarka, így mondom ezt, így, becézve, mert szeretem.
Terveim közt is szerepelt, a stratégia része is volt, meg titkon reméltem is, hogy Muzsla környékén a Vinculum Juhfark, de legalábbis valamelyik Granum is kóstolható lesz Frici Bott-nál, de sajnos vagy elkéstem, vagy nem értem oda időben, mert mindezeknek, borászostul együtt, vagy még vagy már, de híre hamva se volt.
Így hát gondoltam, egy kedves kis melódia sokat javít majd a hangulatomon, ezért a bűbájos Sanzon Tokaj volt a következő állomás, és tényleg, Sanzon Tokaj három friss ropogós Furmintja kánonban olyat dalolt nekem, hogy csak na!
Kárpátalja galérián kóstoltatott borai, szokatlan ízvilágúak voltak nekem, így rövid tartózkodás után visszatérve a jó öreg Badacsonyhoz egy korty klasszikus Pinot Noir-al zártam az estét.
T.L. barátom más, tán nagyobb ívű köröket leírva ezen az estén, szinte velem egy időben jutott arra az elhatározásra, hogy a jóból is megárthat a sok, így még időben, Török Csaba-t is majdnem megelőzve, együtt hagytuk el a helyszínt. Az emlékek feldolgozása folyamatosan folyamatban van. Lesz.