Szenátor Ház, Eger.
Akkor pénteken úgy tűnt egyfelé megy az ország, akiknek autója volt azok mind pont akkor, pont arrafelé. Hiába is szerettünk volna megérkezni oda időben, útban Eger felé már jól láttuk, hogy az este most gyorsabb lesz nálunk, előbb ér majd a városba mint mi.
Kerecsend határából látva még biccentett felénk egyet utoljára a Mátra sziluettje mögé lebukó nap, onnan már csak a percről percre színét elvesztő ősz látszódott a tájon, de az is csak addig, amíg.
A várfal melletti szállásunk udvaráról egy zsáklépcső vezetett felfelé a falra, egy többszázéves kovácsoltvas korláttal körbeszegett kiszögelésre, nevezzük csak zsöllyének, ahonnan szinte meg is érinthettük volna a várfal tetejét. Nem volt előre megtervezve a felmászás oda, de mi tudtuk, ma ide is szól a jegyünk, így hát felmentünk és szájtátva néztük, ahogy a fekete tetők feletti végtelen pódiumon árnyszínházat játszott nekünk a város.
Na, jó estét! Így játsszunk mi itt minden nap a sötéttel… súgta felénk a város, mert mi tényleg így hallottuk és már rögvest mutatta is amit tud, hiszen folyton folyvást folyik itt esténként az efféle performansz.
A matinékból meg azok árnyjátékaiból megszokott hüvelyk és mutatóujjakból, tenyerekből, csuklókból formált pisszegő nyusziorrok, lengedező, kajla nyuszifülek, némán gágogó libaprofilok, de akár cilinderek árnyai helyett mutatott nekünk kőmatuzsálemeken gyökeret vert fákat, bokrokat, azok ágain valamiféle estére felgallyazott madarakat, kicsit távolabb a Páduai Szent Antal-templom tornyát toronyórástól, odébb az Érsekség csúcsdíszét, körös körbe ágaskodó antennákat, égbe fúródó kalapos fekete kéményeket, de még egy közeli ház padlásszobájára vágott ablak pislákoló fényében gyorsan átsuhanó női test, tán egy randira készülődő szép egri lány sejtelmesen meztelen árnyékát, azt is odavarázsolta elénk a város.
Ott állva ünneplőben az egri csillagok alatt, a várfalon lobogó lobogó tövében, az Egri Csillagok még őrzött emlékeit felidézve azt gondoltam, eltekintve mindattól ami már nem az, szinte még minden oly egyszerű és érthető. Háttal állni a falnak és szemben is a fallal, én mindkettőt megpróbáltam. Hát, jobb érzés volt háttal. Védőként…, mert úgy lett volna.
El is álldogáltunk volna még ott sokáig, élvezve a látványt és az idei ősz tán utolsó langyos estéjét, de az idő kegyetlen dolog, mennünk kellett tovább, mert más, komolyabb oka is volt annak, hogy Egerbe jöttünk.
A Senator Ház adott helyet az Egri Nők Borvacsora-Estjének ebben a késői időpontban.
A főleg nagy vörösekre hangolt menüt Tóth Ferenc és Gál Tibor borai kísérték a vesztőhelyre, esetenként kalákában, jobbról is balról is belekarolva a báránygerincek, vaddisznó tarják és muflon szűzek, a mindez ellen egy cseppet sem tiltakozó csoportjába.
A házigazda Cseh Andrásné Csöpi volt, az est főszereplői pedig egyrészről Kata Koklács a Wine&Go-tól, aki a karmester vagy a hangulatfelelős nehéz feladatát is magára vállalta, másrészről három Egri Nő, Tóth Katalin akit már régen ismerek és valaki a Gál pincétől, akit nem ismerek és ő sem engem, szóval ők a borászatok képviseletében, és ha épp nem volt házigazdás dolga, akkor Cseh Andrásné Csöpi, a Senator Ház képviseletében.
Nem éheztünk, nem szomjaztunk és nem unatkoztunk egy másodpercet sem.
Az itt meghallgathatott történeteket, a fergeteges és penge poénokat, a hangulatot itt visszaidézni lehetetlen, azok csak megmaradnak majd sokáig az emlékeinkben. Köszönjük!
A fogásokról és a borokról meg beszéljenek maguk a fotók.
Eger, Hotel Senátor, 2018.11.16.
Isszák és esszék 