Majdnem legfelülről nézegetek körbe, az irtás után, a legelső telepítéseknél már karvastagságúak a tőkék, öntudatosan, majdhogynem fennhéjázva néznek le rám a helyükről, mintha tudnák, bizony, nem jut ilyen sors minden szőlővesszőnek. Lejjebb a nemrég telepített nyüzüge vesszők kék kabátos serege kicsit tájidegen még, de majd lekerül az a kabát róluk is, talán jövőre.

Rajtam kívül néhányan még bóklásznak itt fenn a hegyen a novemberi napsütésben, van aki gyereket hozott, van aki kutyát sétáltat, van aki csak böngészik, másodtermésű fürtökre vadászva, de van aki csak körbejárja a birtokot és rosszallóan méreget minket idegeneket, ők talán gazdák.

Elmegyek hát balra, arra nem jár senki, gondolom. A Szent Andrea birtokot könnyű felismerni, Áldás van a birtokon, ugyanolyan szobor is dacol a mezsgyén a folyton fújó széllel, mint amilyen a pincénél is van.
Ha nem tudnátok, hú de nehéz is a felfelé menet így gyalogosan, a lentről csak enyhén lankásnak tűnő földút emberpróbáló emelkedőkkel színesíti meg a túrát. Magason vagyok, messzire ellátni, innen tán még a holnap is látszik. Körülöttem csak néhány a diófa és rengeteg a szőlő, karós és kordonos, ki miben bízott és vannak még kövek, ahova csak nézek, mindenhol kövek.

Fentről csörtetés hallatszik, felém jönnek, hárman vannak, lóháton. Szúrós nézésű, szőrös állú, jó erős emberek. Nagyon idevalók! Tán ők a kerülők, épp le a völgybe, Afrika dűlői felé veszik az irányt, de csak megállnak egy percre.

Pár szót váltunk egymással, én a szőlők fajtája felől érdeklődöm,
-Franc?

Mire ők:
-Minket küldött.

Gondoltam, csak megkérdem:
-Hoztatok nekem lovat?

Hi-hi hi, mondta egyikük, majd:
-Nem, de majd megosztom veled az enyémet.

Átmentem gizdába:
-Nem kell, úgyis lesz két fölösleges.

Hogy mi történt ezután?
Hát látjátok, itt vagyok.

edh

edh

edf

edf

edh

edh

edh