Tóth Ferenc Pincészet, Egri Merlot 2007.
Na végre, ma a kezembe majd a poharamba is belekerült ez a remek bor!
A nagy találkozáskor a palack helyett csak a homlokomat töröltem meg, mert egyrészt hát nem volt könnyű dolog a pince leghátsó sarkában lévő leghátsó polcról előásni mindazt az egy a palackot, ami van, illetve már csak volt, másrészt meg, hogy őexellenciáját így, fellelt, poros állapotában, letörletlenül is roppant vonzónak ítéltem meg. A porréteg vastagságából egyébként még az a szintén régi borospalackokat birtokló fogyasztó is biztosan következtethet a bor korára, aki esetleg nem is látja ott virítani a 2007 évszámot a címkén, közvetlenül a T meg az Ó aranybetűi fölé elhelyezve.
Ott, a pincében, ugyanazon a polcon fekvő többi palack, nagyjából mind a 2006 – 2007 évből valók, köztük Gróf Butler Egri Bikavére, vagy Kovács Nimród híres Pinot Noir-ja, de a Csutorás Ferenc legendás Aranycsapat Bikavér bora, de még a nem sokak által ismert Bakondiné titkos muzeális tételei is, szerintem mind mind csak elsárgulva vehették tudomásul, hogy a mai kiválasztott, az bizony a Tóth Ferenc Egri Merlot 2007 bora lett.
„Mély rubinvörös szín, szép fajtajelleges illattal. Ízében a túlérett málnás, szilvás jegyeket szépen kísérik a fahordós érlelésből származó vaníliás, csokis, füstös aromák. Szép, lekerekedett tanninok, közepesen telt, hosszú, bársonyos ízek jellemzik ezt a vörösbort. Vadételek, marhahúsok fogyasztásához kiváló kísérő.”
Ezt úgy 2010 körül írhatták erről a borról és én hiába kutattam több vagy más akkori jegyzet után, sajnos többet nem találtam. Aztán eltelt sok sok év és az Úr 2018. évének december 21. napján egy másik ugyanennyi idős palack ugyanazzal a borral megtöltve, csak úgy, afféle spontán örömszerzés céljából kinyittatott, de ezáltal ugye ma elkerülhetetlen szembesítésre is kényszerült akkori önmagával, hogy mit is mutatott akkor és mit is mutat ma nekünk ez a bor úgy tizenegy évvel megszületése után.
Hát nem jegyeztem meg és fel mindent pontosan, de a lényeg, és amit ma kristálytisztán is éreztem, mindez kicsit nagyon hajaz az Anonymus 2010-es akkori leírására, miszerint,
„mély rubinvörös szín, szép fajtajelleges illattal. Ízében a túlérett málnás, szilvás jegyeket szépen kísérik a fahordós érlelésből származó vaníliás, csokis, füstös aromák. Szép, lekerekedett tanninok, közepesen telt, hosszú, bársonyos ízek jellemzik ezt a vörösbort. Vadételek, marhahúsok fogyasztásához kiváló kísérő.”
Akkor most tényleg, mi más is lehet a konklúzióm, minthogy van olyan Merlot, amin nem fog az idő és semmiképpen sem az, bár ezer okom lenne rá, hogy mondjuk elfogult lennék…de majd megkérdem, és Katalin Tóth biztosan megmondja majd, így van-e ez.
Isszák és esszék 