Tringa Diablo 2008 – pult alól…

Megborzongtam, ma először lehelt rám úgy az ősz, hogy tudtam vége már az idei nyárnak, innentől a hideg már ott bujkál minden érintésben, hideg már a kertben lenni is, hideg meg nedves már a szél is ami persze mindig mindenfelől fúj már, hidegek lettek a macskák tappancsai is és hát sajnos nem esik úgy igazán jól már egy jó pohár sör sem. Így, ez már az ősz, kétségtelenül az.
Aztán egy instant Bikavér borzongatott meg ma másodszor. Nyugodt, magabiztos, vaskos, kemény fickó ez a vörös házasítás, akár egy öreg gemenci tölgy, vagy mint egy visszavonult K1-es bajnok akit visszacitáltak az arénába, hogy még egyszer legyőzze a sikerre éhes seregnyi satöbbit. A Gál Antal követte el egykor ezt a műalkotást, az alkotórészeit a Kékfrankos, a Cabernet Sauvignon és a Merlot levét tízhektós hordóba zárta vagy másfél évre és csak várt, várt, vajh mi is lesz belőle.
Hát bizony egy remek Diablo lett, előtagnak meg alanyi jogon megkapta a Tringa nevet, így vonult be e bor a köztudatba meg kicsit a történelembe is.
Átláthatatlan, sűrű, sötét bíborvörös szín a szemnek, őszierdős gyümölcsös illat az orrnak, fűszeres, érett gyümölcsös íz, pörkölt aromák a szájnak, tizennégy vagy még annál is több alkohol mintegy pörölycsapásként az agynak, na ezt nyújtja elsőre ez a jellemzően szekszárdias bomba bor, így, még tizenegy év után is.
Én most csak ennyit írnék, mert vár a Diablo, de úgy gondolom az Alisca egén folyton ott repkedő Tringa madár majd elénekli a jogos eposzt is a borról, talán, majd, egyszer, valamikor.