Asztalomon egy olyan bor, amely egy nagyon is önmagához illő helyen jött a világra, a Kunsági borvidéken, Izsák-Kurjantón, a Birkás Pincészetben.

Emlékeimből felidézve, akár még Csengőd homokos bakhátain is jól termő fajta a Kadarka, bár egyes szívtelen gazdák meg egyes érzéketlen vincellérek a nyiszlett, a macerás, mit több a kommersz jelzőkkel is illetve e fajtát, a “szegényes” Kadarka rovására a magas művelésű francia fajták mellett teszik le a voksot pedig a Kadarka mellett szólva, túl meg együtt a nemzeti meg a történelmi tényeken ez csak egy öntudatos, kicsit sértődékeny, érzékeny szőlőfajta, amely ezerszer bizonyított már és amely fajta bár alapból igénytelen, mint egy kunsági juhász, de a mai kiélezett versenyhelyzetben mégiscsak igényli a plusz törődést úgy a gazdától mint az elemektől egyaránt egészen a fogantatástól a szüretig és még azután is, hogy aztán egy könnyed, fűszeres illatú, csillogóan piroskás, bársonyos, mással össze nem téveszthető Csúcsbor kerülhessen, a hordóba, majd a demizsonba, majd a pohárba és végül is mibelénk…

Itt van hát előttem a BOR. Kitöltve és megpörgetve a pohárban forgószélszerűen nyel el a gyümölcsjoghurtos, meggyes, friss illat, nagyon élvezem, bárki, aki velem kóstolna most, akár azt is gondolhatná, hogy ilyen lehet mondjuk a Bora Bora, de nem, ez nem az, ez a Birkás Bora, ez a vihar csak egy remek Kadarka illata. És kész. Íze mint egykor a Nagyinál, a lepény sütésekor kimaradt félpohárnyi meggybefőtt leve, épp egy kevéske vanilliáscukorral megszórva, meg egy kis hordó bukéval. Tannin csak nyomokban. Az alkohol 11 – 11,5 de tán még kevesebbnek is érződik. Már majdnem üdítőital. Mi mást is mondhatnék, minthogy izgalmas, kedves és elegáns Kadarka jutott nekem ma estére.

Sajnos a bor palackban van, persze, hogy csak egyetlenegy picurka palackban, nem pedig egy köpcös demizsonban, és nem a pinceajtóban van, ami jobb helyeken útba esik jövet menet, hanem egy erős kontroll alatt lévő konyhában. Ez egyrészt azért is baj, mert általában a legnagyobb palack is kisebb mint a legkisebb demizson, ezáltal a visszakóstolás lehetősége csupán egy kezemen megszámolhatóra van lekorlátozva, másrészt meg azért is, mert a Kunsági borvidéket jól ismerő Petőfi-t idézve, miután már többször is “Befordúltam a konyhára”, a bor elfogyott, így mi más is maradt nekem, minthogy “Rágyujtottam a pipára… ” A konyhában odabenn lévő, a visszakóstolásokat kontrolláló Szép Leány történetét majd később mesélem el.

• 

• 

•