Ráspi Kékfrankos 2006. Oly régen volt, hogy már nem is emlékszem mikor is nyitottam ki ezt a palackot.Nálunk ugyanis a rend a lelke mindennek, ez elvi kérdés, ezért a konyhapulton történő dekantálás, ami a rendetlenség egyik melegágya, a konyhafőnökség szerint ezzel az elvvel pont szembemegy, az meg már tényleg a főbenjáró vétkek kategória, ha ez a levegőztetési tevékenység egy időben netán egyszerre “több” matuzsálem korú bort is érint. Itt akár a “kettő” palack is már a “több” gyűjtőnév alattinak értendő, de hát ugye másoknál is előfordulhat, hogy a hímneműek étele is, napszaka is, hangulata is meg hát maga az évszak is mindig más más bort kívánhat. Na ilyenkor előfordul, hogy eltűnik pár félig, háromnegyedig teli palack a süllyesztőben és ily módon, mintegy varázsütésre az az addigi üvegvisszaváltós hangulat is példás renddé alakul vissza.

A süllyesztő az minálunk a spájz legfelső polcán, picivel a látómező felső széle felett, ott jólnemlátható, de mert tudom, hogy ott van, ezért az ott található. Remek hely arra, hogy a feledés homályát is bevonhassuk a szellőztetésbe, így ebben a hybrid homályos környezetben az ott tárolt nedűk környezetükhöz képest akár sokkal csillogóbbaknak is tűnhetnek. Persze ehhez egyszer valamikor majd meg kell találjuk a palackokat. Mellesleg a gyakorlat az, hogy az esetek 99 százalékában pár nap után olyannyira megváltozik az ottfelejtett borok állaga, élvezeti értéke, hogy a 20 %-os ecet szemlesütve somfordálna tovább egy másik, egy borsüllyesztő nélküli konyhába.

Na de mint mindig és mindenhol, itt is előfordulnak kivételek és abba az 1%-ba került bele most a Ráspi 2006-os Kékfrankos bora.

Valamikor a nyár elején válhatott szálkává a konyha vezetőségének a szemében a pulton felejtett palack, így akkor száműztetett a süllyesztőbe és mivel a feledés homálya is nagyon hamar befedte, így most novemberig ott szellőzhetett kedvére egy igen illusztris társaságban a felső polcon. A konyhafőnökség mentségére legyen mondva, a dugó félig a helyére került. Még a megkóstolás előtt az EU szabvány szerinti savanyú formára torzítottam az arcom, hogy ne kelljen a korty közben kapkodni, de szlengesen szólva árnyékra vetődtem, a bornak ennyi év után is még meglepően jó Kékfrankos íze volt, hitetlenkedve forgattam kezemben a poharat, azt hittem a pillám csala, pedig csak a csillámpala (bocs) ásványosságát érezhettem vagy képzelhettem oda, de mindegy is, a bor igazi élményt adott. A 2006-os év minden melegsége lekvárosodott bele a borba így 2020-őszére, a színe szinte semmit sem vesztett az évek során, barnulásnak nyoma sincs, megszelídült, lekerekedett állapota biztosan a szépkorúságával magyarázható. Sorsszerűsége meg az, hogy nálam pihent vagy 12 évet és talán már azt sem bánja, hogy ma nem a Máté Cuveé-ben szorong másik három fajtával együtt egy magnumban, pedig lehet, hogy arról álmodozott még a tőkén csüngve, régen, még szőlő korában, mert így még utoljára megmutathatja igazi egyéniségét. Keresem az E betűket a palackon, nincs belőlük egy se, szulfitok vannak, de azok voltak azokban is amelyek maguktól másztak le a polcról pár nap után.

Hát akkor egyszerűen megmagyarázva, ez is egy “Ráspi Titok”, a bor jó és punktum, és mivel én már így is túl mélyre mentem az analizálással, az meg legyen az a hozzáértők dolga, inkább idézem, mit írtak róla picivel több mint 10 éve:A rubin színbe itt, az idősebb évjáratnál már mahagóni árnyalat is került. Animális: brettes (istállószag) illattal jelentkezik, majd ez finomodik, illan és mást is meg lehet látni mögötte. Ez jellemző a fertőrákosi pincészet boraira. Ezúttal némi fűszereséget. Szép savgerinc, kerek tanninok jellemzik. Közepes testű, koncentrált bor. Aromatikája szájban is igazán pikáns, de csöppet sem kellemetlen! Utóízében pedig már a csokoládé és a dohány is megjelenik. Egy újabb szép, harmonikus bor. 92 pont. Hát igen, ilyen volt ő a négyéves legényként…

Hogy teljesebb legyen az élmény, ma egy jó birkapörkölt kísérőjeként fogyott el és került át a szép és feledhetetlen borélményeim albumába. Dokumentáltam.

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•