Tamás Pince, Csopaki Olaszrizling 2003.

Ismét egy „utolsó mohikán” kategóriás borhoz volt, vagyis még van van is szerencsém, merthogy akad még egy pohárkára való a palack legalján.

Amikor kezembe vettem a palackot és a fény felé forgatva árgus szemekkel kerestem benne a lebegő részecskéket meg a kicsapódott borkövet a palack falán, akkor még több esélyt adtam volna arra, hogy inkább van élet a Holdon, mint arra, hogy ez a tizenhét éves Olaszrizling még életben van a palackban, de mind a lebegő részekre vadászás, mind a borkő keresése eredménytelen volt, így a szunnyadó optimizmusom átcsapott egy afféle türelmetlen izgalommá miközben sietve hámoztam le a palackról az évek alatt odanőtt kapszulát majd mindenféle trükkök alkalmazásával de sikerrel kibányásztam a derékba tört, a felső harmadában már porrá száradt parafadugót is.

És akkor ott állt ez a tizenhét éves bor a meztelen valóságában a keresztút előtt, vajon egy pohárban megdicsőülve vagy csak mindenki által elfeledve, egy lefolyóban zárul majd le matuzsálemi hosszú élete. Az első korty megadta a választ. Tamás Jenő és Tamás Ervin bora, ez a Csopaki Olaszrizling, aki még 2003 őszén láthatta meg először a Balatont, még most is oly gyönyörű, hacsak nem gyönyörűbb mint ifjú korában volt. A pohárban megdicsőülés ezek után evidens…

Színe közepesen szalmasárga, kinyitva először a réten nyíló vadvirágok illata tódul ki a palackból, majd ahogy tovább nyílik beindulnak a fehér húsú gyümölcsök is és érezhetők kezdenek lenni a finom hordós jegyek is. Ez a kellemes illatkavalkád nem mindennapi, elvarázsolja azt aki vágyik ezt felismerni, érezni. Ízében telt, testes, zamatos, hosszú lecsengésű, talán a sav rovására több teret nyernek az édes gyümölcsök és a mandulás keserűsség, de mindez olyan meggyőző harmóniában van e borban, hogy párját ritkítja.

Csak a hőség miatt bátorkodtam a bort fröccsként is próbára tenni. Átment azon is, csillagos ötössel.