Tokaj Reneszánsz száraz tokaji évjárat bemutatója Füleky Pincészet kertjében, Bodrogkeresztúron…

Tokaj Reneszánsz száraz tokaji évjárat bemutató sétáló kóstolóval, Bodrogkeresztúr, Füleky Pincészet

Azt írják a hozzáértők, hogy az asszociáció egy olyan valami amelyben az egyik emlékkép, fogalom vagy gondolat egy hasonlóság, ellentétesség vagy térbeli, időbeli érintkezés révén egy másik emlékképet, fogalmat vagy gondolatot idéz fel. Na hát akkor uccu neki, asszociálkodjunk egy kicsit, itt az alkalom meg mert különben is ez egy olyan jó dolog. Mindebből kiindulva a múlt szombaton újra kicsit Nils Holgersson-nak éreztem magam, de ezt csak később, már a helyszínen éreztem úgy igazán kiteljesülve és bár voltak eltérések mert Márton gúnár helyett kedvenc autónk, a fehér bölény hátán utaztam és a hörcsög helyett meg valaki, aki sokkal kedvesebb nekem, ő volt az útitársam, de amúgy szinte minden más stimmelt kedvenc mesém jó néhány részletével.

A fehér bölény ezen a szombat délutánon a többi északkeletre tartó négykerekűvel együtt dugult be az emhármason, és ott, akkor úgy éreztem, de jó is volna ha a birtokunkban lenne a Márton gúnár olyan irányú képessége, hogy a hipp-hopp magasba emelkedjünk és bizony meg se álljunk Bodrogkeresztúrig, de hát azért a meséknek is vannak korlátai aztán meg milyen röhejes is lett volna egy röpködő, kondenzcsíkot húzó, egy fehér lúd helyett inkább egy fehér bölénynek kinéző Benz Vito a sztráda felett, így hát maradt az araszolás a bedugulástól számított maradék százötven kilométerre. Aztán, ahogy a mesékhez illik, itt is csoda történt, egyszer csak meglódultunk, sokszor még hatosba is kapcsolhattunk, úgy hasítottunk mint kés a vajban a friss Furmintok délibábja alatt pompázó Füleky kastély felé. Egy olyan szingli fotót amin csak a rendszám látszik, azt biztosan nem kapunk majd, az olyan snassz is lenne, de egy szeptember vége körül a lakcímre érkező fotóalbumnak, persze magától a szerv-től, előlről, oldalról, hátulról, ráadásul színesben, na annak sokkal nagyobb az esélye, de hát bánja kánya, valamit valamiért, úgyhogy megérkeztünk időben a helyszínre, ott a legjobb helyen kikötöttük a bölényt és rögvest bele is vetettük magunkat a Facebook-on közzétett nagyon vonzó programba.

A kiállítók listája sokat ígérő volt, ezért szinte lefogadtam volna előre, hogy nem úszom meg az asztalonkénti legalább félórás sorban állást, de ehelyett a sétáló kóstoló elején szinte csak egyedül tátottam a számat a borospalackokkal telistele rakott, körbekasírozott fehér asztaloknál, így már érthető talán, hogy itt is óhatatlanul elő jött az a fránya Nils Horgersson féle effektus vagy inkább asszociáció miszerint, vagyis hát a mese szerint maga a Füleky Pincészet, kastélyostól, kertestül, pincéstől, de még a nagyon kedves és igazi profi Szabó Hajnalkával együtt is, akár lehetne is az a bizonyos elsüllyedt híres város, amely csak minden századik évben jön elő a Tokaj Hegy barlangjainak labirintusából, hogy egy ilyen remek kóstolót tartson és mindössze csak egy órahosszáig tartható meg a kóstoló, aztán irány vissza a hegy gyomrába, de, de, de (!) viszont, ha egy messziről, mondjuk akár Zuglóból is jött valaki abban az egy órában kóstol vagy vesz valamit a Füleky kastély kertjében, akkor megszűnik a százéves átok és a teljes pincészet a halhatatlan személyzetével egyetemben örökre a felszínen marad.

Kellemes kényszeremből indíttatva eszerint jártam el, egy órán belül bebiztosítottam a Pincészet fennmaradását oly módon, hogy hibapont nélkül sikerült végigkóstolni a kiállított tételeket és így aztán már elégedetten, nyugodtan, székemben hátradőlve figyelhettem a minderről mit sem sejtőket, hallgathattam a jazz-t, és szemlélődhettem kedvemre záróráig. Aztán közben jöttek a szúnyogok és rájöttem, hogy mégiscsak ez a valóság, merthogy a mesében nem voltak szúnyogok. Mese ide vagy oda, intenzíven vakarózni kellett, de a már a további időkre el nem süllyedt pincészet halhatatlan személyzetének és a vendégseregnek úgyszintén ezt kellett tennie és ez így már olyan prózai, hogy nem is folytatnám a történetet, inkább csak nézegessünk fotókat a rendezvényről!

Ha esetleg lenne még olyan valaki aki nem ismeri Nils Holgersson csudálatos történetét, annak itt van egy kis mankó, miről szól a mese és hogyan is jött létre. A mese szerint Nils 1884-ben született, és a dél-svédországi Västra Vemmenhög nevű kis faluban élt szüleivel egy tanyán. 14 éves korában rosszalkodásai és gonoszsága miatt büntetésül törpévé varázsolta egy házimanó, melynek eredményeképp kb. 20 cm-esre zsugorodott, és megértette az állatok nyelvét. Miután törpe lett, március 20-án vasárnap az északra tartó vadludak társaságában útnak eredt a házilúddal, Mártonnal. Az írónő nem jelölte meg konkrétan, melyik évben játszódik a történet (csak éppen azt, hogy 1884-ben született és 14 éves volt Nils). Azonban a valóságos helyszínek jellege, a stockholmi Skansen megléte és a húsvét nap pontos megjelölésével kiderül, hogy 1898-ban járunk. Az utazás március 20-án kezdődik és ugyanazon év november 8-án ér véget. Nils Holgersson az útja során eljut egészen Lappföldig, majd visszatér szülőházához. A hosszú hónapok alatt sok jót tesz, ezért a manó hazatértekor, november 8-án visszavarázsolja eredeti méretére. Selma Lagerlöf 1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, melyben nem kis része volt az 1906-1907-ben kiadott, és fergeteges sikert elért mesének, mely eredetileg földrajztankönyvnek készült az általános iskolások számára.