Vesztergombi József, Remete Válogatás, Szekszárdi Cabernet Franc, 2006.

Szinte hallottam, „mit kell ennyit szerencsétlenkedni, nyissad már ki, töltsed már te Tóni!”… így duruzsolt a fülembe csillagjegyem kisebbik, szégyellnivaló, borissza énje.

Jól van no, mondám és letéptem magamról az etikett, a szakértés és a kompetencia összes béklyóját, dobtam minden mentális akadályt és vadul leszaggattam a kapszulát, kitéptem helyéről a dugót, hogy csak úgy füstölt, majd rögvest a pohárba töltöttem a bort, és most pörgetgetem úgy ahogy kell…

Olyan sötétbordó színű, sűrű, fényes valamiben látom visszatükröződni hősies önmagam, orromat vadul tolom felé, afféle déjà vu Franc érzésre, élményre vadászok de csak olyan épphogy elázott fáskamra szag az amit érzek.

A számomra nagy találkozás örömére a bor nemhogy nem ölel keblére, nemhogy nem barátságos de inkább mintha meg is lenne sértődve mert tán túl hamar, türelmetlenül és izgalomtól kapkodva húztam ki palackjából a dugót, és bár akár még a banán is megérne a konyhában, akkora a hőség, ő mégis visszatartja még a leheletét is, nehogy már élvezkedhessek az illatától, összehúzott szemöldökkel hátat fordít, obsitos vénembernek mutatja magát és ha ezen a viselkedésen túl esetleg még beszélni is tudna, biztosan azt hümmögné, bezzeg régen, bezzeg előkelőbb helyeken nem estek ám ily vadul valamirevaló boroknak neki, mint én itt és ma, és hát tényleg ott a pont, igaza is lenne ha mondaná. De nem mondja, csak én gondolom.

Visszavonulót fújok mind a kíváncsiságomnak mind a bor macerálásának, ha már ráutaló viselkedésével időt kért, hát a pulton hagyom még, csak úgy magában zsörtölődni.

Eltelt pár óra, ahogy fogynak a percek, úgy szűkülnek a pult körül megtett köreim sugarai, mígnem egyszer csak megcsapja orrom egy intenzív kellemes fuvallat, telis-tele erdei gyümölcsök illatával, dohánnyal, mi több, csokoládéval is. Uccu, ezt most kell megkóstolni, így hát újból kezemben a pohár, nézzük csak milyen is valójában ez a szekszárdi öregúr!

Hát bizony nagyon jó ívású, vastag, krémes a korty, az ízében, pont mint illatában ott tobzódnak az erdei gyümölcsök, az étcsoki, de megjelenik benne nyomokban a fekete bors aromája is és a hordó bukéja is, az alkohol jól illeszkedik, a lecsengés hosszú és ez az összhatás nagyon komollyá teszi a bort, de mindezzel párhuzamosan vagy inkább ezzel szemben, és persze csakis szerény meglátásom szerint, ahogy fogy a bor és ahogy újra fogynak a percek, engem a csillagjegyem szégyellnivaló, kisebbik, borissza öcsémmel együtt e bor pedig egyre komolytalanabbá, mi több, egyre inkább vidámabbakká tesz. És ez jó…