„Lassan ránk tör az ősz, mit is kóstolhatnánk ilyenkor, mint avar illatra emlékeztető évtizedes Pinot Noirokat! 30-40 (nem csak magyar) tétel várható, a legrégebbiek még a múlt évszázadból származnak!

„Uhhh, igazi múlt évszázadból való borok! Olyan, mintha egy szociális otthonba látogattam volna el amikor is részt vettem azon a pár napja megrendezett eseményen mely délutáni szeánsz igazából egy különleges Pinot Noir kóstoló volt.

Nem titok az, hogy éveim számában immár jómagam is erősen közelítek a kevésbé szerencsés vagy a még túl korán öregotthonba került gondozottak életkor átlagához, ami mindebből kifolyólag ezen a kóstolón erősen befolyásolta az amúgy is nagyon toleráns vélemény alkotásom.

Aztán még ahhoz is próbáltam tartani magam egész este, hogy ne engedjem szabadon útjára a jellemzően kötekedő, csapongó fantáziámat és még véletlenül se hasonlítgassam össze ezt a kóstolót az öregotthonok egy vasárnap délutáni csoportos terápiás foglalkozásával és a velejáró kollektív múltba nézéssel, de ez csak részben sikerült, mert minden résztvevő borospalack címkéjére írt dátum elolvasásakor, minden palack fotózásakor, minden pohárcsendüléskor, minden korty előtt, közben és után csak úgy nyöszörgött bennem a megbéklyózott fantáziám és az az érzés kerített hatalmába, hogy a poharamban épp egy egykor kirobbanó formátumú, afféle pince büszkesége, egy igazi győztes bor pörög, az kapkod levegőért, hogy tisztességben megőszült, betegségekkel küszködő, sötét pincében ottfelejtett önmagát megrázva, egyszer még utoljára éljen ezzel a lehetőséggel, hogy itt, most, becsapva a világot még egyszer elkápráztasson minden hozzá és hozzá nem értőt és még eljárjon egy utolsó keringőt a pohárban mielőtt végleg semmivé múlik maga is az egykori jó hírével együtt.

Volt olyan Akinek sikerült is ez. Volt olyan, Akinek már ez az utolsó izgalom sem segíthetett, csak egy vonal látszódott már a képzeletbeli monitorán…

Talán ez a kritizálástól mentes, az elejétől a végéig tartó tiszteletet adó kóstolgatásom jellemezheti ezt az estét, a saját emlékezetemben mindenképp így marad meg.

Hogy mégiscsak ne vonatkoztassak el teljesen a számomra oly kedves fantáziálástól úgy a hellyel mint a résztvevőkkel kapcsolatban, ezért így utólag is köszönetet mondok az Winescape Budapest otthon vezetőjének, Bányai Gábor Botond főnővérnek és Attila, majd az őt helyettesítő Richárd nővéreknek a kiváló, az ápoltakra odafigyelő, azok utolsó kiteljesedésüket méltó módon segítő közreműködésükért.