Kedveskéim, már most megint egy véletlen szülte remekművet mutatnék be az arra érdeklődőknek…

Előzményként annyit tudatnék veletek, amit persze már ti is tudtok, hogy az éhség nagy úr, innen indul hát a történet.

Ennek okán keresgéltem ma a legjobb megoldást a jóllakásra, de mivel a hűtőben és a spájzban megtekintett lábasok és fazekak csak afféle cinikus ürességgel vigyorogtak vissza rám, aztán meg mivel autóba ma már nem ülhetek kizárólag szubjektív okok miatt, és főleg, hogy ma még nem is borotválkoztam meg, így mindezek arra predesztináltak, hogy itthon maradva, mintegy zuglói ideiglenes Robinson, magam gondoskodjak a saját magam életbemaradásáról táplálkozásélettani vonatkozásban.

A spájz legtöbbször elrejtett titkai mindig adnak ötletet, így történt ez ma is. Fellelt állapotban egy tasak spagetti „Italiamo”, adta meg a főcsapás irányát. Kertünk drágakövei, a már szinte az ereszig futó, húsos, piros gyümölcsös paradicsomtövek, a zöld gyepen vidáman legelésző és gondtalanul futkározó import Serrano sonkák, a kert leghátulján naphosszat dagonyázó Mangalica szalonnák és rögtön a fügefa mellé ültetett Carbonara fa friss, 0.33-as üveges termései, persze mindezeket arányosan összeengedve a morzsolt oregánóval és némi bazsalikommal, aztán nyakon öntve egy kevés 2016-os Tulga Crianza-val a Toro-tól, egyszóval ezek így együtt olyan tökéletes elegyet produkáltak, hogy csak nnna!

Már csak némi darabos Parmezán sajt kellett, aztán díszítésnek a színben hozzá passzoló kétféle muskátli meg az egyféle rózsaszínű leander virága a felszínre és lőn meg is valósult a szépséges és ízletes Spaghetti Zugloese ala Robinson nevű nagyszerű egytálétel, kimondottan a péntekekre hangolva.

Na de ezt az ünnepi fogást nem illik ám valami dobozos sörrel elfogyasztani, de nem ám! Rangjához méltó, ízében, színében, illatában odavaló, valami szintén kézműves borocska, az dukál hozzá!

Kirendeltem névsorolvasásra az összes, a mediterrán kapcsolatot felvállalni hajlandó palackot a pincéből! Kisomfordált a végén egy, még újoncnak számító bor is a Kovács és Lánya pincétől, aki a Fajzat nevet viseli és 2018-ban látta meg a pincelámpát. A Kovács azt írta róla, ez a bor a pince birtokbora, amely Cabernet Sauvignon, Merlot és Tempranillo házasságából született.

A szőlőterületek Gyöngyöstarján legjobb adottságú dűlőjén, Fajzatpusztán helyezkednek el. Megízlelve a bort jogosan mondhatjuk: pokolian jó hely ez a Fajzat! Hát, mit ne mondjak, mennyire igaza van a Kovácsnak! Illatában, ízében csak úgy nyomulnak a rózsa, a licsi és a piros bogyós gyümölcsök aromái. Nekem, egyre többször is megízlelve a bort, még a fahéj is előjött belőle, de aztán a lelkiismeretem azt mondta, te Tóni, ne igyál már többet és így a fahéj jelenléte a kortyban, a további erősen erre koncentráló kortyolgatás híján bizonyítatlan maradt, ezért ezt a megállapításomat akár figyelmen kívül is hagyhatjátok.

Mindent összevetve ma egy remek kis ebéd született a majdnem semmiből, konklúzióként még annyit mondanék, alkalmi vagy állandó Robinsonok, nyúljatok a serpenyőhöz bátran, valami úgyis lesz belőle, de majdnem mindig jobb a végeredmény, mintha valamit valahonnan telefonon rendelnétek…