Megint vagy még egy békés, napos, macskás vasárnapi borozgatás…

Hát így vagyunk mi ma itthon nagy boldogságban, látszólag csak kettecskén, én és Pipőke a kis kandúr cicám, na meg a mai ünnepi BOR csupa nagybetűvel, meg hát akik nem látszanak a képen.

Bár ma sajnos nincs itt velünk Ő, aki féltésből beparancsolna engemet macskástól, borostól, kiskanalastól a melegbe, de talán ez most így is jó, mert a márciusi délutánba hajló nap sugarai úgy ölelgetnek körbe a teraszon Pipőkéstől, borostól eme vasárnapi, kültéri hátradőlésben, mint még soha ebben az évben. És bár a higany megállt a plusz 5-nél, mégis van egy erősen érezhető kellemesség ebben az idei első kabát nélküli kintlétben. Egyszóval jó most itt és kint lenni, és punktum.

Születésnapra bontottam fel ma ezt a féltett kincsemet, tudja ezt az is kinek tudnia kell, és hát olyannyira nincs már több belőle, hogy szinte fáj ebbe még belegondolni is. Merthogy ma már így ellőve a prémium puskaport, vajh mi lehet majd hozzá méltó a pont egy év múlva aktuális köszöntéshez és, hogy persze ne is essen a színvonal, közben ezen is töprengek, de hát ilyenkor azzal nyugtatom meg magam, hogy olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna, és ez a támadhatatlan népi bölcsesség oly sokszor kisegített már a döntésképtelen állapotaimból.

Az ünnepi borunk ma nem más mint a: Szecskő Tamás Turán 2009., mint a fotón is látszik, úgymond fellelt állapotában.

Ez egy tizenhárom éves magyar bor a Mátrából, ami akár az olasz Amarone méltó vetélytársa is lehetne bármilyen vonatkozásban, bárhol, bármikor. Egy szilvás, fahéjas illatú, sűrű, szinte feketébe hajló színű, erősen tanninos, magas alkoholtartalmú bort pörgetek a poharamban és szürcsölgetek buzgón, miközben kutatok az emlékeimben, hogyan is kerülhetett őfelsége a pincémbe. Nem is megy ez másként, visszanézni a 2009-be ami oly messze van már, ez nekem már csak távcső segítségével sikerülhet. Szereztem hát egyet és ettől mindjárt fel is sejlett a történet az elejétől a végéig.

A kiskanál persze még nem áll meg a borban, de ez a nedű oly sűrű, hogy ennek csak hajszál híja van és az olyanféle Szecskő szimpatizánsoknak, mint amilyen én is vagyok, azoknak még ez a sikeres kanálállítás is könnyen elképzelhető…

Vannak ugye sokan, akik ki nem állhatják ezeket a fajta nehéz, harapnivaló, nagyon alkoholos borokat és ha ezek még ráadásul túl is vannak a tűréshatáson belüli éveken, akkor meg pláne.

De hát tudom én jól, hiába is agitálnék mellettük, vehemensen, tudományosan vagy csak úgy egyszerűen lila nyelvvel, vörösődő szemekkel elsallalázva az efféle borok rejtett szépségeit, ez az agyban dől el, és gusztus dolga, kinek tetszik, kinek nem, mert ez egy másik súlycsoport. Hát gondoljunk csak bele, ha Tóth Andi hét hímzett szoknyában és Andrei Mangra csak egy könnyed csárdást táncolt volna, mennyivel kevesebbeknek lettek volna álmatlan éjszakái. Ebben a Turánban is bőven van szerelemre gyújtó meztelenség, ritmus, pörgés meg jónéhány magasra emelés is.

Mindenesetre Pipőke, egy jóízlésű, domináns férfimacska létére, ő is erős érdeklődést mutatott e bor iránt már attól a perctől kezdve, hogy kiváló macskaszimattal messziről megérezte, hogy ma ez a Turán a napos teraszon, ez a nap fénypontja legalábbis számomra. Így minden akadályt legyőzve ripsz-ropsz ő is a palack mellett termett és mint látható, igazi borszakértő módjára, azt ahogy kell is, csukott szemmel jól megillatozta, és hát ez valószínűleg a későbbi fogyasztás céljából történt ily szabályosan. Az meg gondolom ebből kifolyólag mindenki számára nyilvánvaló, hogy bár lekoppintva az ismert Whiskas szlogent, csak annyit írhatok így epilógusként, hogy szerintem „ A macskák Turánt innának”…