Ugye ismerős a film, de legalábbis a címe, „Ha kedd van, akkor ez Belgium”? Én most módosítok, az én filmemben mostantól ez így hangzik: „Ha kedd van, akkor ez a Time Out Market”! Innentől már csak a képzelet dolga hogyan alakul a cselekmény, de, hogy mindig nekem tetsző vígjáték lesz, az tuti.

Time Out Market,

A színhely manapság a város vibráló kulináris csarnokává vált, ahol az ember egyetlen este alatt bejárhatja a világot, már ha bírja gyomorral, lendülettel és persze elég zsével.

A különleges eseményeknek itt végeláthatatlan a sora, mégis a legutóbbi esemény azonban még a megszokottnál is különlegesebb volt, ugyanis a világhírű szekszárdi borvidékről az ugyancsak világhírű Vida Pincészet 7 tételes borkóstolója olyan telt házat varázsolt ide, hogy szinte még a csilláron is lógtak/lógtunk, csupa olyanok, akik mindannyian kifejezni vágytuk a Kékfrankos Rose iránti áhítatot, átélni a többféle Kadarkák iránti természetes zavarba esést, és élvezni a Lösz levének bizsergését is a szánkban és már tizennyolc óra nulla nulla perctől kezdve, a poharainkat ölelgetve, melengetve úgy vártuk ezen vágyak beteljesülését mintha attól gyorsabban érkezne a mára ígért misztikus elixír.

Kezdés előtt egy perccel már már egymásba folyt, mintegy interferálódott a forma és a tartalom, az állapot olyannak tűnt, mintha egy komplett szekszárdi dűlősor teleportálódott volna a város szívébe, ahol a borospoharak csillanása összeolvadt a neonfényekkel, a pulton sorakozó palackokkal, a mikrofont szorongató borásszal és velünk, a nagyérdeművel, így hát mindenki egyszerre érezhette azt, „Ez itt ma valami nagyszerű fesztivál lesz. A Vida borok főszereplésével.”

A kívül rekedtek bizony nehezen fogadták, hogy nem jutottak székhez, ha hihetünk a kerengő pletykáknak voltak akik mesés összeget is adtak volna a jegyért, vagy kívülről az ablakokon csüngve, riglihúzással próbáltak bejutni, de voltak akik könyörögtek vagy fenyegetőztek egy székért, na persze mindhiába. A telt ház az telt ház maradt.

Bevezető, Szekszárd a tökéletes borvidék!

Hogy miért is születik itt ilyen kimagasló minőségű a bor?

Elmondta nekünk a titkokat az ifjabb Vida Péter.

A borvidék szerkezetileg zseniális, és nem elhomályosítva a Teremtő érdemeit, de gyanús az, mintha borimádó geológusok álmodták volna meg e vidéket anno, mert ennél jobbat tán a tervezőasztalon sem lehetett volna megtervezni.

Szekszárdról tudni kell, hogy ez Magyarország egyik legősibb, legféltettebb vörösboros színpada, ahol a természeti adottságok olyan egyértelműen támogatják a szőlőt, mintha az egész táj ebből a céllal jött volna létre, itt szépen ívelt dombok által körülölelt völgyekben szüretelik a kiváló minőségű szőlőt.

Északról a magaslatok lezárják a hideg levegő beáramlását, így a völgyekben a szőlőt nem rázza hideg sokk, a dombhátak úgy veszik körbe a területet, mintha hatalmas hangtompító paneleket állítottak volna fel a hideg szelek ellen. A hideg nem jut be, itt késő őszig maximum a pincékben lehet fázni, ha valaki nem vesz fel kabátot.

Keletről viszont nyitott a vidék, így jön be a meleg és a hosszú éréshez szükséges légáram. A nyár forró ölelése oly könnyedén úszik be a völgyekbe és úgy marad ott mintha a fennebb nevezett borimádó geológusok viccből meghamisították volna a szélességi kört így biztosítva a hosszabb, egyenletes érési időszakot.

Ez a kettősség együtt olyan mikroklímát hoz létre, amely szinte könyörög a vörös fajtáknak, hogy megmutathassák mire is képesek, de ez a magas labda már le lett csapva sokszor, sőt egyfolytában le is van csapva, mint azt már jól tudjuk.

A talaj, a lösz, ami mindent tud a szőlőről!

A lösz finomszemcsés, laza, vízmegtartó, gyökérbarát, alatta pedig vörösagyag és kavicsrétegek találhatók, mindaz amit a borban érzünk innen szívódik fel a szőlőbogyók sejtjeibe, hogy aztán azok a meleg napsugarakkal őszig simogatva, a lágy szellőkkel készre szárítgatva végül szüretre érjenek és, hogy dalolva ajándékozzák oda magukat minden jó gazdának és megadják neki azt az alapot ami megadja a szekszárdi vörösök jellegzetes, fűszeres, elegáns és mindig szerethető karakterét. Hát csak summázva, de talán így születik meg a szekszárdi BOR.

És most jön a Vida…

A szekszárdi Vida család pincészete évek óta az egyik legizgalmasabb, legszerethetőbb borászat Magyarországon, amely nemcsak a boraival, hanem a hozzáállásával is tele van karakterrel.

Vida Péter és családja úgy gondolkodik, hogy a bor akkor jó, ha a föld, a fajta és az ember egyszerre van jelen benne, de persze nem tolakodóan, inkább csak úgy, ahogy mondjuk egy jól sikerült családi ebédnél, mindenki hozzáteszi a magáét, de senki nem beszél túl sokat, hogy megmaradjon az egyensúly. Ez általában komoly önfegyelmet kíván.

A stílusuk letisztult, gyümölcscentrikus, őszinte. Nem akarnak megmutatni semmi olyat, amit a szőlő nem tud, csak azt adják elő, amit évek alatt megtapasztaltak, megtanultak, begyakoroltak.

A Vida-borok címkéi is külön fejezetet érdemelnek, némelyiken egy egy bonsai jelenik meg ami a türelmet, a koncentrációt, az arányok tiszteletét, a természet és az ember együttműködését jelképezi, pont azokat az erényeket ábrázolja amiből egy jó Vida-bor is születik.

A borok…

Szekszárdon, mert ha már Szekszárd van a zászlón akkor ugye főként erősebb vörösök szülessenek már, ki is adná alább! Hagyományosan, híresen, ütősen, szekszárdiasan, mert „ez az általános nézet, mint ahogy Micimackó szereti a mézet.” (bocs)

Egy, kettő, sok, még több, és még annál is több, vagyis szinte majdnem mindegyik szekszárdi borásznál simán jön a 14,5–15,5%, alkoholfok a borban, amely olyan, mint egy erős refrén az egyfolytában dúdolt dallamban, intenzív, odavágja azt aki issza és azt bizony minden emberfia megjegyzi. Vagy ettől szerethető, ki tudja?

A Vida Pincészet viszont teljesen más filozófiát követ. Ők azt mondják, az alacsonyabb alkohol nemcsak ihatóbbá teszi a borokat, nemcsak kiemeli a gyümölcsöt, a fűszert és a terroirt, de kedvesebbé is teszi magát a bort, így lesz hát minden tétel simogatóbb, barátságosabb, olyan „talán jöhet még egy pohár, miért is ne?” típusú.

„Inkább legyen 12,5–13%, de az legyen olyan jóleső, behízelgő, hogy attól mi is rögtön mosolyogjunk is egymásra és ha talán lenne olyan, hát hirtelen kerekedett jókedvűnkben oldjuk is meg azonnal mind a saját, mind a világ fránya problémáit.”

Egy fesztivál analógiával élve, ha a 15,5%-os bor egy AC/DC gitárszóló, akkor a Vida 12,8%-a egy tökéletesen elkapott, új hangzásokkal, érzelmekkel teli, gitárcentrikus indie-alternatív refrén, amit utána még órákig dúdol a borfogyasztó anélkül, hogy odavágná bármi is.

És ezt a vendégek ezen a Vida kóstolón pontosan megértették.

A show…

A műsor dinamója egyértelműen a B.Gergely volt, az újkori borkóstoltatások Freddie Mercury-ja.

Csak adni kell egy dugóhúzót a kezébe, és spontán TED Talk lesz belőle állva tapsolással.

Nézzük csak mi is történt akkor, amikor laposodott kicsit a kommüniké?

Hát csak annyi, hogy Gergely úgy rántotta vissza a show-t az életbe egy másodperc alatt, mintha a fejében lenne egy erre előre megírt koreográfia, de nem, nincs ott előre megírva semmi, spontán ment itt kérem minden, egy egy gyors kérdés, egy háromszavas poén, egy mini-anekdota (amiben rendszerint vagy egy kadarkatőke, vagy egy elveszett pincekulcs szerepelt), és hipp-hopp már töltötte is a poharainkba a következő tételt, mert Gergely egy dologban különösen erős, amikor a poénjaival „felrázza” a társaságot, akkor azt mindig egy újabb kitöltés követi. És az jó! Hmmm, ez az ember tudja, hogyan kell barátokat szerezni…

Az Vida est legnagyobb momentuma azonban kétségkívül a dupla kadarka összehasonlítás volt, az egyik pohárban a friss Kadarka, a másikban az Öreg tőkék Kadarkája volt.

Ez nem egy egyszerű kóstolás, nem egy egyszerű ötlet volt. Ez volt a „Jövő vs. Legenda” párharc és élőben. Ez volt egy headliner pillanat, vagy akár a Guns N’Roses „Sweet Child O’ Mine” intrója, ez csupán a képzeleten múlik!

A közönség kezében két pohár feszült pattanásig egymásnak, a Kadarkák mint két színpadi gitárszóló úgy próbálták túlénekelni egymást, miközben a közönség a két pohárral a kézben olyan vidáman szagolt, pörgetett, kóstolt és analizált, mintha a világ borászati egyensúlya múlna rajtuk! Aztán szavaztunk is!

A Finálé…

A végére már mindenki fesztiválhangulatban volt, már mindenkinek simán ment a letegezés, arcra ragadt mosolyok, csillogó szemek, ütemre mozgó poharak és testek jelezték ezt félreérthetetlenül a kordonon belül de még azon kívül is.

Az utolsó tételnél B.Gergely még egyszer felpörgette a közönséget, mint egy tapasztalt DJ, aki pontosan tudja, hogy nem mehetünk haza lassú számmal. A 2022-es Lösz robbanó ízével a szájakban, így zárult ez a kóstoló. A Vida Pincészet pedig bebizonyította, nem csak bort készítenek, de élményt is, és naná, hogy mindkettőt címlapra illő szinten.