Megint egy szép, borkóstolós este történt meg a Time Out Market egykori szecessziós, aztán alumíniumos, de mára már világszínvonalúan modern, csilivili falai közt, és bár este 6 óra, napnyugta után voltunk, de maga a helyszín úgy fénylett, úgy csillogott, hogy az tényleg elkápráztatott minden látogatót és a megvalósult szakmaiság és funkcionalitásra törekvés csillogásáról nem is beszélve! Ej pedig hibát találni de könnyű is ha van. No, de nem volt.

Ezen az estén a szekszárdi Mészáros Pál borai utaztak Budapestre bemutatkozni, még, még több népszerűséget és ismertséget nyerni, fokozni, és mindezt cseppet sem váratlanul azok részére, akik már ismerik Hidaspetre levét. Alisca fenséges és a tudatra meg az érzelmekre is ható ízei, az az összetéveszthetetlen szekszárdi ízvilág erősen képesek hatni ránk, mert birtokában vannak ennek a képességnek, persze mindenkire más hatással vannak, de az is tény, hogy a megfelelő hölgykíséret esetén, és mondjuk a negyedik, ötödik pohárka után, egy költői képpel élve, egyrészt felébred a buggie még a bennünk lévő aludttejben is, aztán meg mellékhatásként eme szekszárdi borbefolyás következtében ilyenkor az emberfia hajlamos a kapcsolataiban is a szekszárdi jelző helyett, egy, afféle sexárdi élményre törekedni, mert ezek a borok előbb utóbb forró vérré válnak ám mindkét nem ereiben, ily módon próbálva irritálni, cselekvésre bírni az amúgy illedelmesen féken tartott és alapértelmezetten nyugodt temperamentumot.

A fehéreket hagyjuk is most, bár vitathatatlanul vannak szépek is köztük és délidőben, ebéd után, vagy egy álmos délután persze, hogy jólesően lehet szvettert kötögetni a kanapén egy jó Tramini mellett, egy sima, egy fordított, majd egy korty a „Jenő, adtál elég tejfölt a cicának” kérdést követően, vagy lehet Rose-t kortyolgatni ugyanott, szintén délutánonként Isaura sanyarú sorsának megkönnyezése közben, de csak, hogy haladjunk felfelé a történettel, az idővel, meg a minőséggel, a szekszárdi bomba csak majd később robban, azok a dögös vörösek hatásai olyan megbocsátható pörölycsapásként majd csak akkor csapnak le ránk, amikor már leszállt az alkony és a szerencséseknek megadódik az alkalom kinyitni bármelyik palackot az alant megnevezettekből, vagy éppen ott vannak vagy lesznek a Time Out Market valamelyik rendezvényén!

Igen, mert hát ez a rendezvény ismereteim szerint volt, van és lesz is ismét, így hát a szlogen legyen a „Time Out Market for Ever”! Hmmm, nem túl frappáns, de hirtelen ez jutott csak az eszembe…

Amíg vártam ott a kezdésre és csak gusztálgattam a palackokat, aközben a régi, a még corvinos emlékeimben nagyon mélyre ásva, meglepetve konstatáltam, hogy egyszer csak mit is fordított ki az ásó?!

A három szinten, a nylon alsók, a pizsama és zoknihegyek között, kezemben egy üres kosárral, tanácstalanul bolyongva láttam viszont önmagamat és ahol akkor, talán éppen pont ott, ugyanezen a négyzetméternyi területen vártam unatkozva a kísérőmre, hogy elmehessünk végre a cipőosztályra is, talán ugyanott történt az is, ahol ezen az estén kiszabadultak a szellemek több szekszárdi palackból is egyszerre és magukkal ragadtak, elvarázsoltak és pár körre felültetettek az élvezet ringlispilére, hogy így tegyék széppé, de mit is széppé, a legszebbé ezt a napomat! Bár az alkalomhoz illő megfelelő kíséret hiányában kénytelen-kelletlen visszagyömöszöltem helyére az illedelmesen fékentartott, de alapértelmezetten nyugodt temperamentumomat, de a történteket mégsem sorolom a próbariadó kategóriába, mert a Mészáros vörösek kóstolása és a hozzá, a vele kombóban kapott és improvizált show így együtt, és minden további, a korábban említett sexárdi következmény nélkül is nehezen felejthető élményt nyújtott.

Nem azért mondom, dicsérem, mintha félnék tőle, de maga, a 196 cm magas ceremónia mester azonosulás képessége minden váratlan helyzettel arra a következtetésre késztetett, hogy tudjam, jó kezekben van itt az a kormánykerék, mert a vendéglátás, az az a valami, ami a legérzékenyebben és azonnal reagál szinte mindenre, kommentre, gazdasági és politikai történésekre, árra, divatra, sorolhatnám tovább, és ha bármilyen váratlan helyzet az elvárt édes narancs helyett a savanyú citromot teszi a 196 centis ember kezébe, akkor Ő abból a törülköző bedobása és harakiri helyett elkezd limonádét csinálni és naná, hogy a siker nem marad el. Nagy vonalakban így fest a történet.

Ha meg mindez még vidáman, forgatókönyv nélkül megy, mint egy lyukas óra a gimiben, poénok százaival, az meg külön bónusz! Egyszóval, már le sem vakarhatók lettünk ezekről a kedd estékről, sem én, sem a Miki barátom, hacsak az asszonyok mást nem gondolnak, na de ezt most hagyjuk…