A díszterem fél hatra bár lassan de megtelt, a korai érkezések érthetőek is, tudva azt, hogy a nagyérdemű ismét valami különlegességre váltott jegyet amiről szörnyű dolog lenne lekésni. A hangulat a várakozás percei alatt egyre csak fokozódott, és hát akkor engem hirtelen afféle zeneakadémiás déjà vu érzés kerített hatalmába és ettől az a fránya képzelgősségem rögvest szárnyat is bontott, önálló életre kelt. A fürkésző szemek elől a drinkbárral elzárt backstage-ből kiszűrődő csengő, csilingelő pohárhangok, félszavak, a háttérből beszűrődő nagybőgő és szakszi kombó futamai és a nagyérdemű közönség diszkrét morgásának együttes hangi aláfestése olyan volt mint amilyen a hangszerhangolás kavalkádja szokott lenni a zenekari árokban mielőtt felfut a függöny.

A színpad, jelen esetben a kínáló pult szándékos üresen hagyása, na az csak még fokozta is a bizonytalanságot és az izgalmat, merthogy ez idáig, ez másként volt, a felhozatal előre meggusztálható volt, így hát most a már jelenlévő hölgyek és urak, vagyis mindenki, a tekinteteiket fél szemmel a pulton, fél szemmel a művészkijárón hagyva, jobb híján modoros társalkodással múlatták az időt és oldották a várakozás feszültségét, de aztán csak elütötte az óra a hatot és a show elindult!

Akkor, hatkor, egy, amúgy jól ismert és híres borásznak is kinéző ember jelent meg a pódiumon, persze nem viselt frakkot, de tudhattam, hogy a karmester majd ő lesz, ő vezényli le a mai performanszt.

A kezdő monológból megtudtam, hogy a pincészetet 2005-ben alapította Balassa István borász. A 17,6 hektáros terület a borvidék 11 dűlőjében 45 parcellában helyezkedik el Tokaj, Tarcal és Mád környékén. Miközben hallgattam mindezt, azon gondolkodtam, hogy itt nyilvánvalóan csak a borász és a bemutatott borok lesznek az attrakciók, és az is könnyen lehet, hogy csak a cukor, a sav és az alkoholfok adatok keringnek majd a levegőben, legjobb esetben is egy két anekdotával megfűszerezve mindezt.

Így billegve a valóság és a képzelet mezsgyéjén úgy döntöttem, inkább a képzelet szárnyaló pégaszoszai közé dobom a gyeplőt, merthogy a gyeplődobáshoz, ahhoz értek ám én igazán és a precíz és tudományos elemzéseket, azok megvitatását, megmagyarázását a talajösszetételtől a hosszú úton át, talán az aszúmasszán is túl a 98 pontos borig a pohárban, azt inkább a hozzáértőkre hagyom. Aztán lám csak, az egy két anekdotából húsz, harminc is lett, a savakról, cukrokról, alkoholról is csak érintőleg esett szó, a konferanszié, aki egyben házigazda is, ismét felülmúlta magát, a sziporkázó, interaktív perceinek köszönhetően sokkal emberibb és kifejezetten jó hangulatú lett a borkóstoló.

De én immár mit tehetek, a saját átiratomban már csak a képzeletem szárnyaló pégeszoszai közé dobott gyeplő miatt is azt kell mondjam, ez nem csupán borkóstoló, hanem egy zenei élmény is volt amit ez a találkozás adott nekem ezen az estén a Time Our Market-ben, és megpróbálva elkerülni bármilyen egyet nem értést, így hát innentől csak egyes szám első személyben folytatom a történetet.

Mi más is lehetne e borkóstolóhoz hozzáillőbb zenei mű mint mondjuk az Örömóda, Friedrich Schiller német költő 1785-ben írott ódája, ami elsősorban Beethoven 9. szimfóniájának negyedik tételéből ismert. Mert Tokajban vagyunk ugye, hát gondolom illenék ez Kölcsey Ferenc, az Úr 1823. évében megírt Himnuszának egy részletében megemlített idézetéhez is, „Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”.

Ateisták itt és most azonnal görgessenek tovább, mert a mondat arra utal, hogy Isten a gazdagságot és a minőséget, mint a „nektárt”, a tokaji szőlőtermő vidékre is kiárasztotta, ezzel áldva meg és virágoztatva meg a magyar népet.

E kis kanyar után és mindebből kiindulva, a Tokaj, Tarcal és Mád környékéről verbuvált szimfónikusok egy egész estés koncerten játszották nekem a Beethoven szimfóniájából ismert Örömóda végtelenített változatát! Schiller ódája önmagában is gyönyörű, Beethoven is csodálatos, de ezen az estén nekem persze, hogy a szólisták briliáns játéka tette igazán izgalmassá és megunhatatlanná ezt az előadást.

Balassa karmester úr vezénylésével, egymást követték a csinos tokaji palackos borok és ízes tájszólással csak daloltak nekem szép meleg őszökről, dimbes-dombos dűlőkről, boltíves pincékről, megmutatták nekem minden szépségüket, én pedig csak áhítattal szürcsölgetve csüngtem ajkaikon.

A három palack Kacsa kánonának fülbemászó dallamával hangolódtam az alkalomhoz, majd egy szinte átlátszó ruhában pompázó Rajnai Rizling hármasiker pár következett pengetős hangszerekkel és bár a dominanciát megkísérelték átvenni, de mindhiába, számomra tájidegenek maradtak, aztán egy gyönyörű Chardonnay kvartett hegedűszólója emelte ünnepivé a hangulatot. A melódiát a 2024 évjáratú Mézes-Mály Villő Furmintjai játszották tovább, és ekkor, mintegy a derült égből, belerobbant, vagy mintegy beleharsant a dalba a 2021 évjáratú, Szent Tamás fúvós szekció egy szívhez szóló betéttel, hogy aztán lassan, szépen lekerekítve a dalt, ismét átadja helyét a Balassa vonósainak, az Édes Szamorodni 2022 formációnak, akik érzéki játékukkal, szájat, testet, lelket simogatóan, mintegy kiemeltek engem a hétköznapok gondjainak halmazából, önfeledté tettek, megcirógattak, meg is nyugtattak, őszinte, sallangmentes játékukat örökre bevésték az emlékezetembe. Itt szakadt ki belőlem egy önző, számító megjegyzés, hogy már csak ezért is megérte eljönni, és, hogy ne legyen megállás és, hogy zsibbadtan mosolygós állapotomból villámcsapásként rázzon fel és már már szinte fokozhatatlan állapotot okozzon nekem, ekkor léptek a porondra és a refrént énekelve a Villő hatputtonyos Aszúk, melyeknek a lassú kortyolgatása során őket hallgatva a gyönyör egyre mélyebb bugyraiba ringattak el engem!

De hát minden véget ér egyszer, így ez az este is véget ért, de így utólag is csak azt mondhatom, hogy micsoda este, micsoda művészet, micsoda élmény volt! A koncert végén őszinte elismeréssel búcsúztam a karmestertől és a házigazdától! Élmény volt minden pillanata.

Játszott még csellón úgy középtájt egy magnum művész is, ő is a Balassa zenekar tagja, emlékezetem szerint ő lehetett a korelnök, sajnos a képi dokumentálása elmaradt, így sokat írni róla nem tudok, de helyt állt a mezőnyben, erre határozottan emlékszem.

Na, jól van, most tényleg megmondom a frankót, nem is koncert, hanem borkóstoló volt, de az a javából!