Mi mást is tehetett az emberfia, ha már megint a szerencse fia lett és részt vehetett az év, de legalábbis a december legjobb kóstolóján, hát hátradőlt ha már volt támlásszéke, talán elgondolkodott azon, hogy a hidratálást miért is nem egy korsónyival kezdte meg egy pohárnyi Pilseni helyett, majd megpróbált ráhangolódni az éppen elkezdődött borkóstolóra és elkezdett erősen koncentrálni a meghívott borász minden szavára.

Ez az emberfia a már a múltbéli tapasztalatból tudta jól, hogy egy ilyen borkóstolással megkoronázott előadáson lehet csak az előadóra koncentrálva, afféle eminens tanuló módjára is viselkedni, de ilyenkor általában megszólal a vészharang és az emberfia emlékeiben felidéződik, hogy a gimnáziumi nagyszünetekben mindig mily súlyos árat kellett, hogy fizessenek az ilyen viselkedés miatt az eminensek a kevésbé eminenseknek, vagy, vagyis hát lehet ezt lazábban is, tenyérbe könyökölve, az ablakon kibámulva, ábrándozva, képzelődve figyelve is megtenni, bár így a tudat csak bizonyos százalékban fogadja majd magába az elhangzottakat, nevezzük ezt mondjuk alternatív „terméskorlátozásnak”, de ezt bőven kompenzálja majd az elhangzott mondatokhoz kapcsolódó ábrándozás és képzelődés nagyon is sok és színes hozadéka. Amúgy ilyenkor az előadás mondatai és a nagyon hosszú pórázon hozzákötött képzelet végig együtt futnak egymás mellett és egymáshoz is mindig vissza visszatérve, csak hát a képzelet még színes köröket is leír az emberfiának.

A kedd esti program papíron egyszerűnek tűnt: Szepsy pince, Szepsy borok kóstolása, Szepsy történetek…

A valóságban így is volt, de tenyérbe könyökölve, az ablakon kibámulva, ábrándozva, képzelődve ez a program nekem máris leginkább egy decemberi dűlőtúra lett. Az Urbán, Betsek, Nyúlászó, Szent Tamás, tengely gyalogos leküzdése már képzeletben is komoly teljesítmény, hát még decemberben, hóban, jégben és miközben meg testben itt voltam ugye a Time Out Market-ben. A bakancsok ott a dűlőkben bizony nem sétáltak, hanem küzdöttek. A magasban vacogó tőkékhez vezető úton a gravitáció aktív résztvevője volt a túrának, a dűlők közti „ösvény” pedig még képzeletben is inkább filozófiai fogalom volt, mint valódi út.

Persze, hogy az az ifj.Szepsy István vezette a túrát, aki nemcsak a tokaji borvidék egyik legnagyobb alakja, hanem ideális túravezető is, pontosan tudja, hol kell megállni, hol kell kapaszkodni, és hol kell elmondani egy történetet, mikor és mit kell tölteni a pohárba, hogy el ne felejtsük hova indultunk el és miért is. Ahogy mesélt a dűlők múltjáról, a régi telepítésekről, a klónokról és a gyökerek mélységéről, az emberfia úgy érezhette, természetfeletti titkok tudója lett, és, hogy itt nem ő döntött úgy, hogy bejárja a dűlőket, hanem a dűlők engedték be őt az emberfiát, persze csak bizonyos feltételekkel. Bár ellenpéldaként megjegyezném, kivétel itt, ezen az estén is akadt, arra gyanakszom, hogy a B. Gergely akivel kalákában vezényelték le ezt az estét, ő vagy egy eltitkolt Szepsy családtag, vagy a csak dűlők tekintenek rá saját fogadott gyermekükként, vagy mindkettő, mert még az ifj. Szepsy István által félbehagyott történeteket is tűpontosan és helyesen fejezte be. Ugye, hogy ez másnak is gyanús?

Ezen az estén a Szent Tamás komolysága, a Nyúlászó szerethetősége, a Betsek fegyelmezett eleganciája és az Urbán szinte már misztikus zártsága mind külön személyiségként álltak előttem. A dűlőtúra végére világossá vált az elképzelt fizikai megpróbáltatás nem volt sem öncélú, sem hiábavaló, mi több, ez a dűlőjárás ezen az estén pontosan ott folytatódott, ahol a pohár pörgetése a valóságban is elkezdődött.

A kóstoló legvégén utolsó gondolatként még az képzeltem el, ha ezek a dűlők beszélni tudnának, és mert ifj.Szepsy István történetei alapján tulajdonképpen tudnak is, akkor a Szent Tamás biztosan csak annyit mondana vagy kérdezne tőlem: ”Te Tóni, ugye megérte eljönni?”

A válaszom az, naná, hogy igen!

Érdekességként még azt jegyezném meg, hogy mind a négy képzelt dűlőtúra útvonala ezen az estén egy mozgólépcsőnél kezdődött és mind a négy útvonal ugyanott, a mozgólépcsőnél fejeződött is be. Bár a hetes busz látványát a dűlők közvetlen közelében tájidegen díszletnek tekintem, de a művészi szabadság elfogadása feloldozhatja ezt a disszonanciát is. Így hát mindebből talán azt a következtetést kéne leszűrnöm, hogy eddig rosszul tudtam, az utak nem Rómába, hanem minden út a Time Out Market-be vezet?

Talán igen…

Magáról a borászatról, történetükről és filozófiájukról és a kóstolt borokról az alábbiakat sikerült összeollózni az Internetről. Ha nem fejet tenyérbe támasztva ábrándozgattam és képzelődgettem volna, hanem eminens módjára figyeltem volna, akkor most mindezt emlékezetből írhattam volna le. Na de….

A Szepsy család a XVI. század végétől termel szőlőt és készít bort Bodrogkeresztúr határában, majd pedig mádon, Tarcalon és Rátkán is. Id.Szepsy István, a mai birtok alapítója, 1971-ben kezdte meg önálló gazdálkodását, 1975-től már a mádi központtal. Az első palackozott Szepsy emblémás palackok 1989-ből származnak, a nemzetközi piacokon 1995-től vannak jelen. A birtok és termékszerkezet már talán véglegesedett és egy minőségi szint megfogalmazására fordíthatja a figyelmét a borászat, mely évszázados hagyományra visszatekintve, úgymond terroir központú, dűlőszelektált, magas minőségű, ásványos, tradicionális borokat készít, amelyek a vulkanikus talaj egyediségét, a karakteres ízeket és a hosszú eltarthatóságot hordozzák magukban.

A dűlők talaja főként zeolitban, kvarcban és agyagásványokban gazdag, mállott vulkáni riolittufa, amely hőforrásokban átásványosodott, még porózusabbá vált, a gyökerek nagyon mélyre tudnak benne lehatolni a leszivárgó csapadék vizét követve.

A mára már világhírű száraz és késői szüretű Furmintok, Cuvéek, Szamorodnik és Aszúk olyan legendás dűlőkből származnak, mint a Nyúlászó, a Szent Tamás, az Úrágya, a Betsek, az Urbán, a Sasalja és a Percze. Ezek a dűlők vulkanikus talajukkal egyedi ásványosságot és karaktert adnak a boroknak, melyek a spontán erjesztés és hordós érlelés révén válnak komplex, rétegzett, prémium száraz és édes borokká, vitathatatlanul világszínvonalú minőségben.

A legsmertebb Szepsy dűlők, jellemzőik és a hozzájuk kapcsolható borok:

• Nyúlászó: Mád határában, déli fekvésű, riolittufás, köves talajon, mély gyökerű tőkékkel, intenzív ásványossággal, Furmintok, cuvéek,

• Szent Tamás: Mád keleti részén, meredek lejtők, rétegzett vulkanikus talaj, magas minőségű furmintok és aszúk.

• Úrágya: Mád nyugati részén, vörös agyagos, kvarcos riolittufás talaj, különösen ásványos, csontos kortyú furmintok.

• Betsek: Neves dűlő, ahonnan szintén kiváló furmintok készülnek.

• Sasalja: A dűlőpalettához tartozó, egyedi karakterű termőhely.

• Percze: Szintén a pincészet fontos dűlői közé tartozik, prémium furmintokkal.

• Mindezek között a legkiemelkedőbb tokaji dűlők közé tartozik a mádi Szent Tamás-dűlő, a csúcsminőségű aszúk alapja és a szintén mádi, déli fekvésű, vulkanikus, riolittufás talajú Nyúlászó-dűlő.

A Szőlőfajták: Furmint, Hárslevelű, Muskotály,

Borkészítés: a cél a lehető legjobb minőségű szőlő megtermelése a dűlőkben, kompromisszumok

nélkül. A legkiválóbb minőség elérése érdekében különös figyelmet fordítanak a magasan fekvő, köves talajú, meredek lejtőjű dűlőkre, az ott lévő idős, negyven évnél korosabb szőlőtőkékre. Terméskorlátozást alkalmaznak, szelektálják a kis, laza fürtű Furmintot, főleg a mádi területeken.

A Szepsy borkészítés főbb jellemzői:

• Terroir-központúság: A dűlő egyediségének maximális kifejezése.

• Furmintra fókuszálás: A fajta sokszínűségének bemutatása.

• Spontán erjesztés: Természetes erjedés.

• Hordóhasználat: 300 literes tölgyfahordók, első- és másodtöltésűek egyaránt.

• Ásványosság, savgerinc: A vulkanikus talajnak köszönhetően vibráló, sós, köves karakter.

• Késztermékek: Száraz furmintok, édes szamorodnik, aszúk és esszenciák…