Párkány – Sturovo

Egy hegyi tesztvezetés apropóján jutottunk el Szlovákia legeslegszélére de már belülről, egészen pontosan A Mária Valéria hídon átkelve, mely kecses létesítmény az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,8 folyamkilométerénél található, szóval ily módon és azon át érkeztünk mi oda, Párkányba.

A hely legfontosabb látnivalói közül legelőször a Billa nevezetességeit tekintettük meg, tekintettel a miénkkel megegyező nyelvhasználatra így bátran, idegenvezető nélkül, csakis a rutinunkban bízva vágtunk neki a Billanézésnek és ha lettek volna, akkor inkább verbálisan küzdöttük volna le a nehézségeket, mintsem, hogy az írott, általunk kimondhatatlan szövegrészek megértésén hosszan elidőzve, eltöprengve vesztegettük volna a már Euróban mért drága időt.

A még hazai földön korábban látott fotóknak, leírásoknak, prospektusoknak köszönhetően könnyen felismertük a létesítményben található legfontosabb megnéznivalókat, úgy mint a tágas helységben, a főhelyen kiállított Budweiser tornyot vagy a rögtön a Kozel hegyen túli Pilsner Urquell dombot, melynek külszíni fejtése a magyarországi alvállalkozók szorgos tevékenységének köszönhetően eléggé előrehaladott állapotban volt, de üdítő látványként voltak még ott bőven a lankásabb terepeken afféle Kelt, Gambrinus, vagy Saris jellegű nevezetességek is, szóval szép környezetben, jó hangulatban, gyorsan repült el velünk ott az idő.

Szerettük volna szerény ebédünket egy kultikus helyen elfogyasztani és erre a legalkalmasabb helyszínnek a jól csengő nevű “Középkori Paraszt Étterem” tűnt.

Csak egy vakmerő módon, saját maguktól leülő másik „JancsiJuliska” jellegű párocskának intézett beszéd szófoszlányaiból következtettem arra, hogy bizony előfordulhat az is, hogy itt mi ekkor nem eszünk ebédet, amit egy zord tekintetű, középkorinak öltözött ember szinte szóról szóra nekünk is elmondott, úgymond copy – paste és már utunkra is bocsátott minket. Kiérve a parkolóhoz láttuk, hogy voltak akik vagy nem fogadták el a szomorú tényt, hogy máshol kell ebédelniük, vagy esetleg a Középkori Paraszt Étterem hármas szóösszetételből csak az első kettő szót mondták sértődötten a zordtekintetű szemébe, ki tudja, de odakünn a látvány a lenyakazással, karóbahúzással és más hasonló műveletekkel a tiszteletlenekkel szemben, az magáért beszélt és még sokáig fog is.

A komp szomszédságában található, egy minden vonatkozásban szerényebb vendéglátóhelyre betérvén, ott fogyasztottuk el ebédünket, mely tettünket a nap egyetlen hibapontjával jutalmaznánk, de hát spongyát rá, azért így mégiscsak jobban sült el mintha szégyenünkre egy függőleges karóba belehúzva kapálódznánk naphosszat.

Laposan sütött már a nap a hátunk mögül, csillogott a fényében a Duna és mögötte az Esztergomi Bazilika monumentális épülete, lenyűgöző a látvány, sokáig megunhatatlan, így hát nekünk is nehéz volt felkelni a padról és folytatni az utunkat.

Esztergom felől útban hazafelé azt gondolom minden szabadidős autósnak kötelező program legalább egy capuccino elfogyasztása a visegrádi Silvanus hotel teraszán ha már más terveket nem is szőtt magának és azután pár perc nyújtózkodás sem árthat senkinek a lefelé tartó út kilátó parkolójában. A látvány lenyűgöző volt, az most is és az is lesz mindig, és a Silvanusban a capuccino is lenyűgöző, ezt boritékolhatom.