Somlóhegy bora utánozhatatlan, aki egyszer megszerette, nem szabadul ettől a szerelemtől! Mondhatják mások, ez csak elfogultság, csőlátás, vagy az objektivitás teljes hiánya? Legyen hát akár mindez, mert e feltétel nélküli rajongás könnyen vállalható! Csak így egymás közt szólva, vagyunk mi jó néhányan, akik az idő teltével olyan szintre jutottunk már el, hogy a Somló vagy a somlói kifejezések láttán vagy hallatán, hogy leginkább a hegyre de legfőképpen annak boraira asszociálunk, és arcunkon egy csodálkozó, megdöbbent, sőt sértődött grimasszal reagáljuk le, ha mondjuk mégis, tényleg csak egy somlói galuskáról esik szó. És az, hogy ez már csak így is marad az idők végezetéig, az ugye nem kérdés…

Hát ismét ott ültem székemhez szegezve a Time Out Marketben, mert bizony olyan történés volt azon az estén, ami még nem volt és talán nem is lesz belátható időn belül. A kis túlzás nélkül is így vezetném fel, a világhírű Tornai Pincészet és annak is a feje Tornai Tamás Úr volt itt az esti vendég, balján Júliával, egy bájos családtaggal, jobbján meg a boraikkal akik így együtt, kalákában varázsoltak el ezen az estén engem és a többi nagyérdeműt is. Csak megsúgnám, a borászat része a Big Five-nek, így afrikaiasan megfogalmazva. Megkönnyíti mindenkinek elképzelni a Tornai Pincészetet, ha tudjuk a választ kettő rövid kérdésre, miszerint hány hektáron gazdálkodik a borászat, na hányon? A válasz az, minden hektáron! Na és melyik szőlőfajtákat termesztik ezen a hatalmas területen? Na melyikeket? A válasz az, hogy mindet! És ez egy icipici túlzással élve, szinte igaz is.

Kezdés előtt körülnézve a teremben azt láttam, hogy a nagy többség a telefonjait faggatta, így szert téve némi előképzettségre a Somló és a Tornai Pincészet vonatkozásában, na de ez teljesen természetes ilyen nagysomlóis kóstolás előtti izgalmi állapotban, és hát bevallom, ugyanezen magamat is rajtakaptam.

De először nézzük csak, mi is az a Somló…

A Somló-hegy nemcsak Magyarország legkisebb borvidékének szíve, hanem egy igazi geológiai, történelmi és mitológiai különlegesség. Kicsi, de sűrű, bazalt, bor, babona és büszkeség egyetlen magányos tanúhegybe sűrítve. (hmmm, ez nagyon tetszik)

Van egy pár találgatásokon alapuló, olyan íróasztalon kreált, rém unalmas, tudományos szakvélemény a Somló keletkezéséről, ilyen gyakran ismétlődő kifejezésekkel, mint miocén-pliocén, utólagos, vulkanikus, bazaltos aktivitás, rétegvulkán, Pannon medence meg hasonlók.

Hát, az ehhez kapcsolható szellemi kielégülés eléréséhez én javaslom a Vikipédiát, és ha mindettől már menet közben elszundítana a Somló múltja felől érdeklődő és nem tartja ébren egy nagyon közeli borkóstolás ígérete, akkor vessen magára.

Merthogy van ám itt egy másik, egy ébrentartóbb és sokkal hihetőbb magyarázat is, egy monda a Somló megszületésére, amely szájról szájra járva már túlélt évszázadokat, merthogy e monda szerint a Somló nem más, mint Isten ottfelejtett kalapja. És így ránézésre az is, tényleg!

A hiteles történet szerint, amikor az Isten Európa tájait rendezgette, akkorra már kissé elfáradt. Ekkor a hegyek nagy része már készen volt, az Alpok, a Kárpátok, a Balkán, szinte már minden a helyén volt, éppen befejezte az alföldek és a folyók elhelyezését is és már éppen ment is volna tovább dolga végeztével, amikor egyszer csak lenézett a Kisalföld peremére, és azt mondta magában, hogy ácsi, ez itt még nem az igazi, ide tényleg kell még valami különleges, valami olyat kell ide csinálnom, hogy az nagyon ütős legyen…

Ott töprengett egy tisztáson, valahol a Bakony és a Balaton közt, és ahogy jobban körbenézett, egy olyan kisebbféle vendéglő keltette fel az érdeklődését, egy formás kis házikó, mellette egy diófa, alatta fehér murván, piros csővázas, zöld léces székek és zöld pléhasztalok hívogatták, csábították az Urat egy kis munka előtti erőgyűjtésre, pihenésre, tán még fogyasztásra is, így hát nem is gondolkodott sokat, a bejárathoz ment és belépett az ajtón. Síri csend honolt odabenn, egy szál ember sem volt sehol akihez szólhatott volna. Egy hosszú pult fölé hajló boltíven egy behúzott, súlyos, sötétbarna bársonyfüggöny lógott azt sugallva, hogy itt talán éppen szieszta van. A boltív fölé, jól látható helyre egy szigorú üzenetű tábla volt felszögelve, „A ruhatár kötelező!”

Az Úr sokáig vakarta a fejét, hogy most akkor mi legyen, de mert hát a szabály az szabály, ahogy mások is, Ő is szívesen beadta volna a kalapját egy tiszta, biztonságos helyre, de hát a Juliska, a ruhatáros talán pont akkor volt szabadságon vagy pont most mentek el a pincér Jancsival erdőben andalogni, így hát ebből a kalap beadásból ezen a délutánon nem lett semmi.

Akkortájt már hűvös, szeles idők jártak, egy sapka vagy kalap viselése igencsak elkelt már. De egy kalap az csak aggatna a hajolgatós tereprendezésben, így gondolta az Úr, így hát a kalapját le is rakta a fűbe egy fa tövébe, szépen eligazgatta, majd felgyűrte az ingujját és gyorsan munkához is látott.

Esteledett már mire a különleges domborzat elkészült, elégedetten is nézett végig a szép tájon és aztán sietve tovább is indult más vidékek felé.

Ám, ahogy az lenni szokott a nagy kapkodásban, a kalapja az bizony ott felejtődött annak a fránya fának tövében.

Aztán az úgy történt, ahogy azt már a Vikipédia is tudja, hogy egy olyan rövidke pármilliónyi év során a kalap lassan meg is kövesedett, sőt bazalt lett belőle és hát valahogy így, de szerencsénkre megszületett a Somló.

Azóta is ott áll, magányosan, mint egy kissé morcos de bölcs öregúr, aki már sok mindent látott, közte jégkorszakot absztinens mamutokkal, látott várat, gonosz kapitányt, elűzött szerelmetes leányt, ki máig kísért a hegyen, de még láthatta a fehér ló hátán megérkező Spigit is, meg a mindig elégedetten mosolygó Kreinbacher urat is, láthatta a drága barátom, a Joós Elek mennybe felszálló lelkét is, de látott oly sok, a testéből fakadó kis pincét is és még annál is több csodálatos bort is, na meg persze jómagamat is láthatta anno, egy éjszakai hegybejáráson amire engemet leginkább azok a kis pincék motiváltak.

Hogy kik, mikor, milyen sorrendben csináltak itt bort a Juhfark levéből arra megint csak a Vikipédia válaszol majd hitelesen, de ebben a témában kiindulásként említenék pár mérföldkövet a Somló történetében, és mert a kronológia az makacs dolog, hát igyekszem nem melléfogni.

Kelták, Rómaiak, Bencések ((a pletykák szerint a szerzetesek voltak az első „minőségellenőrök”. ammondóak valának, ha jó lett a bor az Isten dicsősége, ha rossz lett, az az ördög munkája (vagy a pincemesteré), ilyenkor három Miatyánk és a kezdőmezőre visszalépés következett, halmazati büntetésként három dobásból is kimaradt a butler.)) Aztán miután a Somló bora bekerült a főúri és királyi udvarokba is és levette a lábukról az urakat, akkor jöttek a Tornaiak, hogy mindezt még tovább turbózzák és a Juhfarkok immár egy másik dimenziót is meghódítottak, az égbe szálltak, jó, jó, csak a Malévvel, de az már majdnem a mennybemenetel kategória. Amikor a somlói bor felkerült repülőgépekre, az olyan volt, mintha maga a hegy is útlevelet kapott volna. És a borok utaztak mind a négy világtáj felé, vitték a hírét a helynek, ahol először meglátták a lopót meg a pincelámpát.

Ekkor született meg Somló a mai napig visszavonhatatlanul fényes hírneve.

De disszonancia mindenben van, így hát ebben is, mert meglátásom szerint a Somló sohasem akart önmagánál nagyobb lenni, nem akart az Alpok vagy a Kárpátok lenni, de talán még egy egész évben az okoskodóktól nyüzsgő turistahegy sem akart lenni. Ő csak jó bort akart adni, amit elismer az ország és világ, magáról elmesélhető történeteket akart gyűjteni és továbbadni, és néha emlékeztetni az embereket, hogy a legjobb dolgok sokszor a legkisebb helyeken is megszületnek, akár váratlanul is.

Igen, a Somló mesélni is akar és tud is nagyon, csak kell hozzá egy Time Out Market, úgy Borsos Gergőstől, egy pincészet, aminek nemcsak jelene, de patinás múltja is van, kell egy hozzá egy hiteles és igazmondó tulajdonos, hogy fenntartás nélkül elhiggyük mindazt amit mesél, és kell hozzá egy, kettő, sok pohár bor is, hogy azok a borok a poharainkban feláldozódva tanúsítsák, hogy minden betű, szó és mondat az úgy igaz, ahogy azt hallottuk ezen az estén Tornai Tamás-tól.

A gyönyörű borok, amiket megkóstolhattunk, ezek voltak, Brut Osomorika, Juhfark 2024 Prime, Hárslevelű Premium 2021, Tornai Grófi Hárslevelű 2022, Tornai Apátsági Furmint Selection 2021, Tornai Nagy-Somlói Szürkebarát 2015, Tornai Aranykönny Zeusz Jégbor 2023.

A kóstoló legvégén az ünnep és az ünneplés sem is maradt el, riói kavalkádba hajló hangulat uralkodott el a helyszínen, tombolt az interaktivitás és csak úgy záporoztak a korábban megfogalmazódott kérdések a borászra és a csinos kísérőjére, hangosan pukkantak a repeta pezsgők és mellé halkan nyikkant a drekó is néhány extra palackon.

Én az este hallottakat feldolgozandóan kicsit már magamba roskadva támaszkodtam a székem támláján és éppen a távozás lehetséges útvonalait vettem számba, amikor a hangzavarból egy olybá népiesen hangzó, de egyértelműen egy nekem szánt kérdést szűrtem ki, és mivel a csengődi származásomból kifolyólag tolmács nélkül is jól fogom a nép egyszerű fogalmazását, így könnyen megérthetővé vált számomra, hogy a szófoszlányokból összerakott kérdés az valószínűleg ez volt, Te, Disznó, kő még?

Ez egy eldöntendő kérdés volt és valószínűleg arra utalt, hogy az állapotom körülbelüli felmérése után a Gergő valami innivalót még kínálna nekem. Természetesen ilyenkor illik igent mondani, aminek következménye az lett, hogy pár percen belül az asztalunkon találtam egy komplett öt puttonyos Aszú sort, vertikálisan is és sréhen is a poharam irányába helyezve. A címkékre az volt írva, hogy Disznókő, meg az 5, meg az, hogy Aszú.

A félreértés miatt kicsit el is szégyelltem magam, de már csak otthon. Az egy örök törvény, ha Aszúk vannak az asztalon, ne szégyenlősködj, csak utána!

Köszönöm a remek estét Tornai Pincészet-Somló és Gergely Borsos