Egy Bujdosó bor mai kinyitásának az apropóját az a pár nappal ezelőtti, a Bordói November Nagykóstolón megélt élmény adta, ahol is az aranysujtásos díszterem ezüst girlandos Bujdosó standjának kicsi barna leánykái által kinyitott nagy vörös borokon kívül a leányok közvetlensége és kedvessége is levette a lábukról a jelenlévő, fehérbe hajló hajú urakat és rajtuk kívül persze még engem is, vagyis hát kivétel nélkül mindannyiunkat levettek a lábunkról ezek a leánykák, a Bujdosó Daniella és a másik, még ismeretlen leányka.
Kategória: Blog
Borkóstolás a Schieszl Borház ódon falai közt.
A barátom a T.L. 16:28-ra szervezte le a szentendrei HÉV indulását, időben érkeztem, így nagyon kényelmes helyet kaptam az ablaknál, ahonnan kristálytisztán látszott, hogy bár már majdnem háromnegyed öt, de a mi vonatunk bizony nem mozdul.
Fekete Dió Ünnep Pétfürdő. Nehogy már megint a bor nyerjen!
Elmúlt már kettő hete is ez az ünnep. Talán azért gondolok vissza arra a napra, mert egy palack Contemplations 2015, Merlot & Malbec van most kinyitva előttem az asztalon, ami egy a bolgár borok legjavából, és ami akár már csak a nevéből eredően is elmélkedésre, egyben visszaemlékezésre is késztet.
Talent Show a Bükk utcában !!!
Egyszer volt Budán …
ilyen bor show! Megismételhetetlen borkóstoló, ami viszi a pálmát talán az idők végezetéig is.
Abbaye de Vauclair, a sör.
Francia sör, magyar bablevessel.
A Nagy-Somlói Borvidék kóstolója a Gellért Szállóban!
Nagy-Somlói borok kóstolója, fantasztikus borok, fantasztikus helyszín, professzionális lebonyolítás.
És íme egy Kékfrankos, bocsánat, Blaufränkisch, toronyiránt Ausztriából!
Na, itt most megint valami különlegesség van a poharamban, toronyiránt Ausztriából, egy olyan kedves végtermék, aminek létrehozásában a Sógorok mindig is otthon voltak, vannak és lesznek is, mert ez bizony egy Kékfrankos, bocsánat, Blaufränkisch.
Norvég lazac, magyar Olaszrizling
Igazi különlegesség került az asztalra.
Muzslai házibor, Chateau Belá Devin 2011
A sturovói régió, pontosabban Muzsla, még pontosabban Béla község és egészen pontosan az immáron 240 éve, egy francia vidéki barokk stílusban épült kastély a Château Belá volt a lelőhelye ennek a palack bornak, ott vásároltuk meg, amikor is pár éve volt szerencsénk egy napot ott tölteni.
Egy hajnali cocktail, speciális helyzetre…
A cocktail egy viszonylag rossz idegállapot azonnali visszaszorítására majd annak nyomok nélküli eltávolítására alkalmas alkoholos készítmény.