Párkány – Sturovo Egy hegyi tesztvezetés apropóján jutottunk el Szlovákia legeslegszélére de már belülről, egészen pontosan A Mária Valéria hídon átkelve, mely kecses létesítmény az esztergomi Prímás-sziget és a szlovákiai Párkány között, a Duna 1718,8 folyamkilométerénél található, szóval ily módon és azon át érkeztünk mi oda, Párkányba. A hely legfontosabb látnivalói közül legelőször a Billa…
Kategória: Utazás
Májusi Balaton
Az idén nagyon hideg május vége köszöntött a tóra, a tavasz valahogy elmaradt. Kabátba bújtam, sapkát húztam és lesétáltam a partra, aztán a mólóra, majd onnan vissza. Láttam, hogy vacogtak a vadludak, a vadkacsák is didergőn húzták össze magukat a parti nádasban, még a fehér hattyúk is szinte kékre fagytak, olyan volt ez az este….
Vágyakozás egy utazásra, oda, a sasok földjére…
Már vagy egy hónapja dermeszti meg a fagy testemet, lelkemet, de még az erőlködő gondolataim is úgy csikorognak, mint a öreg szántalpak a jeges hóban, jégeralsóm kinyúlt passzéját tekergetve révedek magam elé, belül reszketve, kívül vacogva várom, vágyom már a meleget, az indián nyarat. Gondolataim időben is térben is messzire indulnak el. Radiátorhoz bújva képzelem…