Persze, tudom jól, hogy legtöbben irtóznak ettől az ősi magyar ételtől, de nálam az ünnepnapok egyik ékes ételének számít, talán azért is, mert mert mifelénk ezt az ételt csak igen ritkán főzzük.
De ma igen, és ezért csak megmutatnék egy „épp most lett kész féladagot”, szigorúan kidomborítva rajta az anti-art alkalmazott konyhaművészet mennyiségi és stílusjegyeit egyaránt.

Borozgattam csendesen, élvezgettem az ízeket,
aztán úgy lett, hogy töltöttem a Kedvesnek,
és ő röviden csak ennyit mondott,
húúú ez tényleg fincsi, te!
Csite

A magyar – bolgár határtól csupán csak kőhajításnyira, a mindössze pár házból álló Aj-vár település után rögtön balra, a kerekerdő legmesszebbi sarkától alig néhány méterre lévő, az egykori Mgtsz valahogy el nem privatizált gazdasági épületeit kis anyagi ráfordítással és kalákában alakították át a helybeliek egy egész évben nyitva tartó, afféle pancsolásra, tisztálkodásra meg henyélésre is alkalmas szolid kis házikóvá.

Egy Bujdosó bor mai kinyitásának az apropóját az a pár nappal ezelőtti, a Bordói November Nagykóstolón megélt élmény adta, ahol is az aranysujtásos díszterem ezüst girlandos Bujdosó standjának kicsi barna leánykái által kinyitott nagy vörös borokon kívül a leányok közvetlensége és kedvessége is levette a lábukról a jelenlévő, fehérbe hajló hajú urakat és rajtuk kívül persze még engem is, vagyis hát kivétel nélkül mindannyiunkat levettek a lábunkról ezek a leánykák, a Bujdosó Daniella és a másik, még ismeretlen leányka.

A barátom a T.L. 16:28-ra szervezte le a szentendrei HÉV indulását, időben érkeztem, így nagyon kényelmes helyet kaptam az ablaknál, ahonnan kristálytisztán látszott, hogy bár már majdnem háromnegyed öt, de a mi vonatunk bizony nem mozdul.