Blue Eye, azaz a Kék Szem Forrás igaz története…

A Kék Szem forrás Albániában, Vlora megyében, Muzina közelében található meg, leginkább közúton megközelíthető, de a Jón tengertől indulva, a Bistrica folyón felfelé evickélve úgy 25 kilométert, na úgy is oda lehet érni. Mi Ksamil felől, a Nemzeti parkot is érintve, autóval utaztunk oda és csak tátott szájjal hallgattuk bőbeszédű görög idegenvezetőnk érdekes anekdótáit. A…

Vágyakozás egy utazásra, oda, a sasok földjére…

Már vagy egy hónapja dermeszti meg a fagy testemet, lelkemet, de még az erőlködő gondolataim is úgy csikorognak, mint a öreg szántalpak a jeges hóban, jégeralsóm kinyúlt passzéját tekergetve révedek magam elé, belül reszketve, kívül vacogva várom, vágyom már a meleget, az indián nyarat. Gondolataim időben is térben is messzire indulnak el. Radiátorhoz bújva képzelem…

Szkander Bég és Ali Haxhi vendégei voltunk…

Föl-földobott kőként mely visszahull újra meg újra, úgy hullunk mi is vissza újra immár sokadszor a sasok földjére mert „bármi magasan vettessék is a levegőbe, valami ellenállhatatlan erő vonja vissza a földhöz, úgy varázsolja a romlatlan természet nagy törvénye az embert vissza ismét”… szóval oda Albánia földjére, némi különbséggel ugyan, de így mondá egykor az egyik legnagyobb magyar…

Majd meglássuk – Uram!

Na most megint úgy alakult, hogy ott toporogtam a sparhelt mellett mert ebben a lucskos, zimankós időben szükségét éreztem, hogy a testnek valamilyen mediterrán étket, a léleknek meg valami mediterrán vidékeket megcélzó terveket főzzek ki egy időben.