Karner & Bencze kóstoló valaki boltjában.
Úri negyedben, a polcokon köröskörben magukat kellető, akár meg is érinthető palackokba zárt pazar borokkal, szép pultoslányokkal, és még egy pörgős teremfőnökkel is bíró vidám hely, egy borbolt és egy borbár keresztezéséből létrehozott, egyféle sekrestye hangulatú létesítmény adott otthont ennek a várva várt kóstolónak.
Karner Gábor és mátrai borai továbbá Bencze István és Szent-György hegyi borai fémjelezték az eseményt. Sok a közös vonás a borászokban, mindketten a vegyszermentesség elkötelezett követői, mindketten vallják, hogy a borba több kén nem kéne, hogy inkább pitypang kerüljön a permetlébe, és sorolhatnám… Ja, és természetesen mindketten remek borok születésénél asszisztálnak általában.
Naná, hogy megtelt a helység, sok ismerős és sok, csak annak tűnő társaságában ittam a két borász szavait majd hát a borait is.
Bencze István, mint afféle makacs, nyakas mai szárazföldi James Onedin, kompromisszumok nélkül, eltéríthetetlenül követi a biodinamika iránytűje által mutatott irányt és végzi a természetes borok természetes úton történő világra hozásának hiteles és megmásíthatatlan folyamatát, amit már szinte a tökéletesség szintjére emelt. Nincsenek kétségeim, minden esszenciális alkotórész, a legénység is és persze a tudás is már mind mind a birtokában és a birtokán van. A siker törvényszerű, az már bizony meg van írva. Punktum.
Karner Gábor borai most is szépek voltak, és merthogy már sokszor máskor is, sok más helyszínen is ugyanilyen szépnek tűntek nekem mindezek a borok, így régi jó ismerősként üdvözöltem őket, úgy mint ahogy általában azokat szokás, akikkel mindig öröm a találkozás. Épp úgy öröm volt újrahallgatni Karner Gábortól az élete, a családja és a birtoka történeteit is, a legközelebbi terveit is, és tudat alatt drukkolni is, hogy azok is sikerüljenek.
Bár azt tudtam előre, hogy nem egy önfeledten iszogatós, afféle összekapaszkodva mulatós, duhajkodós estére váltottam jegyet, és a bocsánatos szomjúságomon kívül a részvételre egy elképzelt érdekes előadásra fókuszáló tudásszomj motivált inkább, ennek ellenére mégis meglepett, nemhogy mulatás nem lett, de mintha valami szomorúság lengte volna körül a kóstolót, úgy éreztem, mindkettő borász szavaiból leginkább egy sóhajokkal kísért, a mai állapotokra utaló helyzetelemzés és egy összeráncolt homlokkal, lógó orral megfestett pesszimista jövőképnek a hallgatóság elé tárása jött át. És ez nem jó. Mit lehet itt tenni, én nem tudom. Koccintsunk tán többször? Fanny! Csinálj valamit!
Isszák és esszék 