Mint általában, tegnap is eljött az este és vele együtt a minden este felvetődő kérdés is, akkor ma mit együnk, ma vajon melyik ország konyhájába költözzek be, milyen séfnek öltözzek be, mit is alkossak hát karanténunk x-edik estéjén. Legyen valami tapasos spanyolos vagy francia mártogatós, esetleg legyen egy édes savanyú szószos üvegtésztás valami, vagy legyen valami olaszos és én ma estére a születésem óta megszokott Tóni helyett mondjuk Chef Don Tomasso legyek, mert talán így lenne a legegyszerűbb? Hát az lettem.
Amit Don Tomasso-ról, alias Tóniról tudni lehet, hogy ő nem ám egy halszagú viking hidegkonyhás, nem is egy kormos arcú barbecue virtuóz a Dallasból, hanem inkább az olasz tésztaételek zsonglőrje, szerényebben és másképpen megfogalmazva, annak egy idegenföldi varázslója, aki, bár disszonáns módon szőkének született és abban a szellemben is nevelkedett de mégis olyan „come un ragazzo italiano” is egyszemélyben.
Alaposan felmérve a jelenleg a spájzban lévő és a behűtött készleteket és mindazokat összevetve az azokból kihozható lehetséges legjobb végtermékek szűk halmazával, arra az elhatározásra jutott, (jutottam (szerk.)), hogy a tagliatelle egy nagyon improvatív módon elkészített változata lesz a mai vacsorán a főcsapás iránya, a Tagliatelle ala Don Tomasso…

Mindezen túl afféle Macchiavellis gondolatok mentén végül azt is számításba vette (vettem (szerk.)), hogy a sütés főzés művészetéhez szükséges, a már adott jó képességeket és a jelen esetben fellelt lehetőségeket sorba véve, az ebben a praktikum rovására tett etikai követelmények érvényre juttatása, hát az bizony nagy hiba lenne – így az alkalmi szakácsnak kizárólag a hőkezelés törvényszerűségeit kell követnie és mivel a cselekvéssor mércéje végül is maga a végtermék, annak megvalósításának érdekében csakis egy irányvonal az elfogadható mégpedig az, hogy a cél szentesíti az eszközt. Így hát a karanténra tekintettel most etikátlanul de Don Tomasso minden ehetőt felhasznált amit a spájzban és a hűtőben talált (találtam (szerk.))

Íme a történet röviden leírva, a tagliatelle tészta, ami nyolctojásos, hat fészekkel került bele a forró vízbe, füstölt mangalica szalonnán pirult a temérdek fokhagyma gerezd, majd ehhez hozzáadva, a pármai sonka csíkok, a kockára vágott paradicsomok együtt már egy bazsalikomos paradicsompürében párolódtak össze egy darabos raguvá, hogy aztán parmezán sajt szirmokkal megszórva kerüljenek a gőzölgő tésztára.

A bor az mindig fontos, azt jól megválasztva, az megkoronázza még a legszerényebb ételt is.
Ehhez az olaszos ételhez mi egy mediterrán ízvilágú rozé bort fogyasztottunk, a Katarzyna Borászat Le Rose nevű termékét. Passzolt.

A bor világos rózsaszín, narancssárga árnyalatba hajló színű. Kóstolva az erdei szamóca, az áfonya íze és a virágos aromák csak úgy tódulnak belőle, a korty végén egy könnyű citrusféle ízzel megfejelve. Ez az ízkavalkád friss és hosszan tartó, szinte simogatja a szánkat és a torkunkat. Nagyon jól fogyasztható együtt tésztaételekkel, spárgával, könnyű sajtokkal, garnélarákkal de akár desszertekkel is.
Természetesen ez a bor is a Rossen Tkatchenko által vezetett borforrásból származik.

Katarzyna Le Rose

Évjárat: 2019
Fajta: Száraz rosé
Összetétel: 60% Syrah, 20% Malbec, 20% Cabernet Franc

Szüret:
Syrah – 2019.09.02.
Malbec – 2019.09.03.
Cabernet Franc – 2019.08.30.
Mustfok: 21.80 BRIX
Alkoholtartalom: 13%
Palack: 0.750 L

Termelõ: Katarzyna
Származási hely: Dél-Bulgária, Thrákia-völgy, védett eredetû bor.
A szőlő Katarzyna saját birtokáról származik. Arról a határmenti dombos területről a bolgár-görög határ mellett, amely ‘Senki földje’ (the No Man’s Land) néven lett ismert. A szocialista időben ez tilos zóna volt.
A Rodopi-hegység keleti lábánál elhelyezkedő ültetvények átlag tengerszint fölötti magassága 187-210 m. A birtok közvetlen közelében található a Mezzek – az időszámítás előtt 4. században épült kupolás Thrák sír.