Szkander Bég és Haxhi Ali vendégei voltunk!
Föl-földobott kőként mely visszahull újra meg újra, úgy hullunk mi is vissza újra immár sokadszor a sasok földjére mert „bármi magasan vettessék is a levegőbe, valami ellenállhatatlan erő vonja vissza a földhöz, úgy varázsolja a romlatlan természet nagy törvénye az embert vissza ismét”… szóval oda Albánia földjére, némi különbséggel ugyan, de így mondá egykor az egyik legnagyobb magyar…
Bátorítanék mindenkit aki fontolgatja az odautazást, szabaduljon meg minden előítélettől, csomagoljon és menjen, addig menjen amíg ilyen marad ez az ország mint most, turisztikailag még tisztességes, még nem génmanipulált állapotában, még élvezhető, még érthető és még a hibáiban is őszinte megnyilvánulásaival, úgy a természeti, úgy a gazdasági mint az emberi vonatkozásaiban is.
Kedvenc országunk Albánia eddig még mindig új arcát tudta mutatni nekünk valahányszor újra ott voltunk. Nem is volt eddig soha, de nincs is ám ott unalmas nap egy sem, nincs megbánás sem, és persze lehetnek még más, tudatalatti okai is e vonzalomnak, de amikor a végtelen kékséget fürkészve a verőfényes napsütésben, a zenének tetsző hullámverésben, a sószagú szellőben szárítkozva, ellazulva csak tátjuk a szánkat a finomhomokos plázson, talán érthető is az, hogy ilyenkor leginkább a kőfeldobás újratervezése van, mert bizony már akkor, ott körvonalazódik bennünk a következő odautazás.
Így volt ez most júliusban is, és bár az az ott töltött három nap nem sok mindenre elég, de azért jól kitömtük élménnyel ezt a hetvenkettő albániai pásztorórát.
Kruja
Meglátogattunk pár kultikus helyszínt, mint például Kruja városkát amely Tiranától északra, fönn a hegyek közt eredő hideg források ölelésében bújik meg, innen kapta a nevét is. Kiváló stratégiai fekvésének köszönhetően sok más mellett egykor közel harminc éven keresztül verte vissza az oszmán seregek támadásait. Kruja vára az albán nép egyik nemzeti szimbóluma, ez a vár a 15. századi hős, Kasztrióta György (más néven Szkander Bég) szülőhelye és hadiszállása is volt. Szinte egymásba értek itt a csetepaték az évszázadokon keresztül. A vár hátsó oldala a járhatatlan hegyek miatt könnyebben védhető volt, a még ma is látható és megülhető ágyúk csövei észak felé meredeznek, jó rálátással az egykor abból az irányból érkező oszmán haderőre és a mostanában folyamatosan abból az irányból érkező turista seregekre is. Anno a kiéheztetés volt a kulcs a vár megszerzéséhez, ez pár száz év alatt párszor működött is, de ma ez a módszer talán inkább a vissza irányban lett üzembe helyezve, különös tekintettel a folyton teltházzal működő vendéglátóipari létesítményekben gyakran előforduló hosszabb várakozásra, bár olyat azért nem láttunk amíg ott voltunk, hogy népes számú ostromlók ellenére valakik is valóban kiéheztetve, korgó gyomorral adták volna fel a vár megszállását, így aztán döntetlennel jellemezném a helyzetet.
Szkander Bég múzeuma a felújított szárnyban található, de egy kis felfelé kapaszkodás után fölötte lehet az eredeti várfal lőrésein keresztülnézve elképzelni a múltat és ott lehet aggódva áthaladni is az alátámasztatlannak tűnő réseken egy egy jó fotó kedvéért, és persze rossz esetben akár ugyanott fel is lehet áldozódni egy kőránkomlás következtében. De hát nekünk mázlink volt.
A vár alatti terület kiválóan alkalmas az oda látogató gyanútlanok, és nem csak csupán az oszmán turista seregek de minden náció kivéreztetésére, legalábbis anyagi vonatkozásban. Mindenféle üzlet, butik, antikvitás, szőnyegbolt és a souvenires asztalok szinte egymásba érnek, nehéz ott nem venni valamit. A hely adottsága még az is, hogy a húszfokos lejtőn, az évszázadok alatt fényesre csiszolódott köveken könnyedén, vagy cipőtalpon vagy nadrágféken csúszik bele az út mellett lévő legelső üzletek közepébe a csak az egyensúlyára koncentráló emberfia (lánya), és ha már így oda bekerült valaki, igazán illetlenség nem megvásárolni a celofános ballokume-en, a hűtőmágnesen és a hímzett fehér tunikán kívül legalább egy üvegecske prémium minőségű sokéves Skenderbeu Brandy-t is a durresi közért ár háromszorosáért. Negyven éves kereskedelmi és vendéglátós múlttal ennek a velem is megtörténtét pillanatnyi agyi eredetű rövidzárlatommal magyaráznám. Most egyelőre jól eldugtam a terméket, ne is emlékeztessen.
Már a délutánba hajlott az idő, amikor a Mecset mellett izgatottan vártuk, hogy láthassuk amikor a müezzin elénekli a kora délutáni, imára hívó éneket, de libériás sofőrünket ez már nem érdekelte, inkább az indulásra utaló magatartást tanúsított, talán túl sok ilyet látott már, így nem volt más választásunk kelletlenül, de elindultunk vissza a szálláshelyünkre.
Kettes fokozatban, motorfékkel siklottunk lefelé a nagyon kanyargós hegyi úton, néha tisztán fel is villant a látómezőnkben a hátsó rendszámtáblánk, és útközben a bekapcsolt rádió tette teljessé az élményt, a csillogó fekete lemezeken Ardit Gjebrea és Elton Deda énekelt. És szerintem jogos elvárással, de a Dua Lipa is felvillanhatott volna nekünk itt az autóban bármilyen formában is, de sajnos nem villant.
Ezért aznap már csak Durres titkos halsütőiben, est végéig tartó kulináris élvezetekbe fojtottuk csalódottságunkból eredő bánatunkat.
Mindent összevetve, egy nagyon érdekes kétszemélyes túrát élvezhettünk végig ezen a napon, az utazás privát sofőrrel történt reggel 10 és délután 16 óra között, meghökkentően luxus autóban, meghökkentően nagyon kedvező áron, ezért őt bárkinek szívesen ajánlhatjuk. Info privát üzenetben. A vár és a bazár alapos végigjárása pár óránál több időt is kívánhat, de a hely és az élmény esszenciáját így is elcsomagoltuk az emlékezetünkben, mert sokszor a kevesebb is több és így is minden tökéletes volt. Amit tudni kell mindenkinek aki ide ellátogat, az az, hogy az utca kövei életveszélyesen csúsznak és többségében az árak is életveszélyesen magasak.
Bővebben Kruja városáról és a látnivalókról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kruja
és egy nagyon jó beszámoló:
Vacsora
Albániában, pontosabban az Albán tengerparti településeken szinte egymásba érnek a csilivili, vendégcsalogató vendéglők, éttermek. Nagy többségben csillogó nagy terasszal, hangos zenével, de sokszor esti műsorral is megy az elkápráztatás és a vadászat a kuncsaftokra. Csendesebb helyeken csak az étlap mellett álló, pörgőnyelvű fogóember az aki megzavarhat a helyes döntés meghozatalában, de ha csak önfeledt molylepkeként keringsz a fény körül és a dübörgő buggy meg a nyolcnyelven beszélő fogóember együtt csapnak le rád, pár perc múlva már biztosan az ő teraszukon lévő széken ülve találod magad asszonyostól és közben azt hiszed, ez a te döntésed volt.
Aztán kis szerencsével lehet találni régimódibb, puritánabb étkezőhelyeket is, ahol az étel szédíthet el, nem a körítés, ennek tudatában pásztáztuk mi is a partot és hát egyszer csak szembe is jött velünk egy ilyen hely. Aki ismeri a hangulatát egy hetvenes évekbeli Csengődi borozónak, mondjuk egy munkáskerületben, annak nem kell tovább ecsetelni a helyet, az tudja, hogy oda nyáridőben a csepegő jeget még vállon hozta a jeges, hogy ott egy asztalnál poharazott zárásig egy volt idegenlégiós egy frissdiplomás, igazi igazgatóval és a lilák híres balszélsőjének bátyjával, de aki nem ismert ilyen szentélyt, az fogadja csak egyszerűen autentikusnak a halsütő helyet, mert ma már úgysem tudja összehasonlítani emezt amazzal, sehol nincsenek már Csengődi borozók, azokat megsemmisítette már a fejlődés meg a digitalizáció a közönségükkel együtt.
Ha már ott ahol vagyunk az a tengerpart és mi a kontinens belsejéből jöttünk, akkor naná, hogy kagylót, halat, rákot, polipot kell enni, ezt úgy illik itt errefelé. A fellelt kis halsütödében a döntést megkönnyítette, hogy az étlap a tört jégen szépen sorban fekvő tintahalak, rákocskák, tengeri sügérek polipok és egyéb tengeri lények felett ott lógott a falon, ami csupán egy fehér palatábla volt filctollal összefirkálva, és az is kizárólag dekagramm ár tájékoztatás céljából, de legalább valami támpontot adott a horganyzott pulton, jégágyon felkínált ezüstösen csillogó ismeretlen pikkelyesek kavalkádjában. A fogások és adagok vizuálisan állapítódnak meg itt, a rendelés rámutatásokkal és élénk gesztikulálással történik, áthidalva a nyelvi hiányosságokat, de próbálkozhatunk magyarul is, úgysem értik, például így, – főnök, tegyen már még egy párat abból a tintahalból, nem, nem azt, azt a három nagyobbat, mehet még egy marékkal azokból a rákocskákból, nem, kagylót most nem kérünk, inkább azt a polipot ott jobbra, na azt süssék még meg nekünk, de puha legyen ám! Persze, tegyen fetasajtot is a salátára és egy fél liter száraz fehérbort is hozzanak vele, jaaa, igen, szódát is kérünk… Keresünk majd kint helyet. Hogy mit mond? Ja igen, ez már segít kicsit, po, po, faleminderit, po ne jemi hungareze si Geraldina po, po… Aztán valahogy mindig azt kapjuk amit kinéztünk magunknak.
Miután mindent tisztáztunk, már csak enni kellett, aztán másnap ugyanitt enni, és milyen érdekes, másnap is csupa ismerős arcok ültek köröskörül körülöttünk…
Miért is, kérdezhetnénk, hát mert volt lelke a helynek, mert friss és ízletes volt itt minden és mert mindezt még baráti áron is adták, hát mi kellhet még…
Ráadásként még, a koh i noor számlázási program is svájci óra pontossággal működik itt és bár bennem feltámadt a régóta szunnyadó ragadozó, azért kalapom emelem a tisztesség előtt, merthogy a ceruzával írt és mindennek ellenére korrekt számlák szakmai beidegződések miatt még mindig elcsodálkozásra és elgondolkodásra késztetnek.
Tengerre Magyar!
A következő napon a főcsapás iránya a Sazan sziget és a Karaburun félsziget volt és oda-vissza, egy egész napos kirándulásra mentünk és hát természetesen hajóval!
Mit nekünk a GetYourGuide meg hasonlók, amikor a mai albániai turisztikai térkép meghatározó ikertornyai Franciska Szabó és Alban Tregu , akik kikerülhetetlenek, ha megfizethető és jól megszervezett, magyar nyelven vezetett túrát szeretne valaki magának. Hogy ne legyen sértődés, először felmerült bennünk, hogy én a Franciska, Icus meg a Sándor által szervezett túrára vált jegyet, de aztán ezt mégiscsak furcsának ítéltük meg, így hát snóblin kijátszottuk hova is menjünk és hát a Franciska túrája nyert.
Kellemes dolog az, amikor csak úgy lesétálsz a szobádból az utcára, és már vár is ott a júliusi plusz 35 fokban egy jégbehűtött Mercedes, hogy elrepítsen Vlora kikötőjébe, ahol már szintén vár téged egy csupa nagybetűs kaland egy beárnyékolt fedélzetű, családias hajó képében.
És velünk pont ez történt, ott várt minket egy hajó, így hát rögvest neki is vágtunk a közel kettő órás útnak Sazan szigete felé.
Elfeledkezve mindenről, a hajóorrban arcunkat a menetszélbe fordítva, lobogó hajjal, kitágult orrcimpákkal, teli tüdővel lélegeztük, habzsoltuk a szabadság oxigén dózisait. Aztán átadtuk másnak a főhelyet és hátramentünk a tatra.
Bár tudtuk előre, hogy nem a Titanic 3 D másolata fog várni, de a hajó elég nagy volt ahhoz, hogy sokan, kényelmesen utazzunk rajta, de elég kicsi is ahhoz, hogy emiatt megpróbáljuk pontosan felidézni a Miatyánk imádságának minden sorát és az utazás hossza arra is időt adott, hogy ezt akár többször is elismételhessük hívő önmagunkban.
Ennek legfőbb oka az, hogy a hajó kicsinysége a méretein túl abban is megnyilvánult, hogy akkor is bukdácsolt hullámvölgyből hullámhegyre és vissza amikor csak nyüzüge száguldozó jetski-k keresztezték az útvonalát akár pár száz méter távolságban, de igazából akkor hasított belém a felismerés, hogy az élet akár külföldön is véget érhet, amikor elúszott mellettünk egy épphogy méretes (40 cm) See Bass, azaz Farkassügér, és az általa keltett hullámok felcsaptak a fedélzetre. Innentől nagyon kapaszkodtam mindenbe ami fix pontnak látszott a hajón, mint például az Icám által felém nyújtott Korca-ba, majd rögtön utána egy másik Korca-ba is, de aztán még a harmadik Korca előtt sajnos megérkeztünk Sazan szigetére.
Amit tudni lehet, hogy a Sazan-sziget a két világháborúban az egyik legfontosabb katonai bázis volt a Földközi-tengeren, egyben ez Albánia legnyugatibb tengeri pontja. Mintegy 3.600 bunker épült rajta. Mivel egykor lakott volt (Enver Hoxha idejében 12 katonacsalád lakott ott állandó jelleggel), kórház és iskola is működött rajta. 2015. óta május 1. – október 31. között a turisták is látogathatják a szigetet.
Kikötés után harminc perces szabad program állt a rendelkezésünkre, így lehetőségünk volt megmártózni is a kristálytiszta vízben. A fürdőzésre adott idő első felét elvitte maga a tenger megközelítésére tett vakmerő kísérlet, mert sok szép, nagy, lekerekedett fehér kövön kellett átküzdeni magunkat, hogy a partról a vízbe jussunk és, hogy a térdig érő vízben már ott lévő szép, nagy, lekerekedett fehér köveken billeghessünk, egyensúlyozhassunk azon meditálva, hogy menjünk e vissza ugyanezen az útvonalon a partra mezítláb vagy inkább maradjunk itt örökre mert az talán nem lenne olyan fájdalmas.
Itt mindenképpen ajánlott a strandcipő használata azoknak akiknek nem képessége a vízen járás.
Aztán valahogy mégis visszajutottunk, és útközben billegve a part felé úgy éreztük, hogy egy, valószínűleg még a hadsereg tulajdonát képező, egy itt felejtett kincstári szamár majd megszakadt a rajtunk röhögéstől.
Körbehajóztuk a szigetet, láttuk a márvány és mészkő fejtőket, festőien szép öblöket, kőzet gyűrődéseket, láttuk Mussolini sasfészkét, a kismillió bunkert is, majd utunkat folytattuk a Karaburun félsziget felé.
Bővebben a Sazan szigetről:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sazan-sziget
A Karaburun-félsziget Albánia legnagyobb félszigete. Az Otrantói-szoros keleti oldalán fekszik, az Adria és a Jón-tenger határán, ezért az ókortól kezdve az egyik legfontosabb stratégiai pont volt a Földközi-tengeren. Nevét a török Kara Burun szavakból kapta, mely azt jelenti Fekete Fok.
Tiszta időben a félsziget magasabb pontjairól Salento partjait és Otranto városát szabad szemmel is látni lehet. A keleti oldal kevésbé sziklás, és fokozatosan ereszkedik a Vlorai-öbölbe.
A Karaburun-félszigeten található az ország leghíresebb és legnagyobb tengeri barlangja. A 20 emeletes toronyház magasságú, 40 m széles, 100 m hosszú barlang füsttől megfeketedett falai azt mutatják, gyakran járt benne ember. A 17. sz-ban a bátor és híres albán kalóz Haxhi Ali használta kikötőként és búvóhelynek. Amikor idegen kalózok megpróbáltak bemenni a Vlorai-öbölbe, vagy el akarták rabolni a félsziget szarvasmarháit, akkor is onnan védte meg a saját érdekeltségeit.
Jövedelmét pedig abból szerezte, hogy a velencei kereskedőhajókat és más külföldi hajókat – akik az Otrantói-szoroson hajóztak – kifosztotta, és utána is ide tért vissza embereivel, míg végül a velenceiek fiával együtt meggyilkolták. Halála után fiával együtt a Sazan-szigeten temették el, de sírhelyét nem találták meg.
Közelítve a parthoz, a félsziget leginkább az üde és sűrű növényzetével kápráztatott el, talán a fenyőfélékkel beborított lakatlan félsziget igazi oxigéngyárként üzemel már emberemlékezet óta.
A sok csupasz szikla után üdítő látványt nyújtott a zöldellő part. Amikor a nyugodt vízen behajózhattunk a szűk bejáratú barlangba, hát ez volt a nap fénypontja!
Ez volt Haxhi Ali búvóhelye és tényleg volt annak valami varázsa, hogy bejutottunk ebbe a tényleg különleges barlangba. A hajó körül víz tükörsima volt, mély, hűvös és a fenékig átlátható, és ettől felbátorodva néhányan fejeseket ugrottak, de rögvest fel is dobta őket a víz, csak úgy lebegtek a hajó mellett, úgy tűnt lehetetlen volt elmerülni benne.
A délutánt már ismét egy szép strandon tölthettük, a Plázs a Karaburum félsziget egy egzotikus szakaszán volt található. Több hajó is kirakta itt népes emberterhét, voltak akik a sörözőt, voltak akik a kristálytiszta vízben lubickolást választották, mi mindkettőt. Strandcipő nélkül a partról a vízbe bejutáshoz itt is elengedhetetlen volt a fakír végzettség, itt valószínűleg egy kőnevelde vagy kőóvoda lett létesítve, mert lépni nem lehetett a kavicságyon. A kisebb méretű lekerekedett fehér köveken még nem lehetett egyensúlyozni, de talán ha megnőnek akkor majd igen, vagy talán akkor majd ők is átkerülhetnek a Sazan szigetre, addig meg itt kínozhatják flottában a vakmerő mezítlábasokat. Az jutott eszembe mekkora biznisz is lehetne itt egy sebtapasz boltot nyitni…
Mindent összevetve, a Franciska által szervezett kirándulás kellemes volt, sokat láttunk, különleges helyeket mutatott meg nekünk, nagyon kedvező áron és a hajó orrában utazás a nagy kékségbe, az felejthetetlen volt, van, és lesz.
Komolyra fordítva, a hajó, bár kicsi volt de azért mégis biztonságos hiszen a bukdácsolások ellenére megúsztuk az utat szárazon.
A Kapitány kisujjában volt a navigáció és a bónusz még az volt, hogy nekünk jutott az Adria legjobb női mancsaftja, aki igazi profi volt, éberen vigyázott mindenre és mindenkire.
Egyszóval, nagyon ajánlom ezt a túrát!
Bővebben a Karaburun-félszigetről:
https://hu.wikipedia.org/…/Karaburun-f%C3%A9lsziget…
Rodon fok.
Utolsó napi programunk a Rodon fok meglátogatása volt. Az idő rövidsége miatt ismét a privát transzfert választottuk, jól bevált sofőrünk másodpercnyi pontossággal várt minket a ház előtt. Saját termelésű nektarinnal, saját termelésű szőlővel kívánt jó reggelt. Megilletődtünk.
Ez egy reptéri transzferrel összekötött kirándulás volt, régóta készültünk már ide, most végre útba esett. Elindultunk hát, a széles útból egyszer csak keskeny út lett, abból egy még keskenyebb ami átalakult földúttá és aztán egy nagy parkolóban az út be is fejeződött, ahogy a légkondis autós utazás is. A plusz 45 fog árnyékban volt az első meglepetés amikor kiszálltunk az autóból. A Szent Antal Kápolna maga és környéke is felújított, szép kivilágított ösvény vezet a partig és a mólóig.
A strand ott apró köves, sárgahomokos, a tenger lassan mélyülő, hullámzó, nagyon kék, az idő pedig rohanó volt. Ott is. Csobbanni kellett volna, egyedül voltunk, és a strandcipő sem hiányzott. Távolabb van egy söntéssé átalakított nagy bunker is, amit már nem tudtunk megnézni, és ebből kifolyólag az ott lapuló Korcákat sem tudtuk már meginni, így jártunk Szkander Bég erődjével is, már az sem nem fért bele az időnkbe, viszont kárpótlásként csodálatos panoráma jutott nekünk mindkettő oldalról a repülőtér felé vezető úton.
Összegezve, érdemes oda kirándulni, de egy minden kényszer nélküli nap kell hozzá, robogóval, bérelt autóval, nem csoporthoz alkalmazkodva, úgy felfedezni minden romot, partszakaszt, fűt, fát, bokrot, megfürdeni ötször, tízszer is ha kívánjuk, és egy kicsit elszenderedni a milliónyi harsogó kabóca, a hullámverés csobogó hangjaival kísért gyönyörködtető nászénekén. Legközelebb ezt tesszük.
Bővebben a Rodon-fokról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Rodon-fok
A Sasok földje…
A szálláshelyünk bombajó helyen volt.
Icuskát kötéllel sem lehetett volna kirángatni a vízből.
Esti fürdőzés, azaz, hogy minden esti fürdőzés hasonló volt…
Napnyugta az első estén.
Én a pólóimat általában saját magamon mosom ki.
Egy átlagos reggeli, albán rozsos kenyér, szárított sonka, juh és kecskesajt, túrós és spenótos burek, joghurt, tej meg kávé, ennyi…
A bazár Kruja városában, a vár alatt. A kövek rettentően csúszósak.
Dilemma, szőnyeg legyen, Brandy vagy kacagány?
Ő itt maga Szkander Bég. Elég szigorúnak tűnik, hadvezérnek tökéletes, de utána olvasok milyen volt embernek…
Vár az északra meredő ágyúival.
Mondtam Icának, kicsit arrébb pöckölöm az ágyút, hogy mindketten és a vár is benne legyünk a képben, de nem engedte.
Egyesével fotózkodtunk…
Valamiért szorítókötést kapott a bástya. Biztosan nem ismerték az Esztrich beton kötőképességét.
Icuska be vagy kinéz a résen…
A vár a déli oldal felől ágyúkkal, más hadifelszereléssel megközelíthetetlen volt az omladozó hegyek, sziklák miatt.
Itt az igazmondó szék, itt nincs handabandázás, vallani kell, de állítólag ügyvédet lehet kérni.
A Minaret, még csendben…
Itt lehet naphosszat henyélni és közben tervezgetni a következő utazást. A helyes és kiszámítható döntés garantált!
Behajózás Vlora kikötőjében.
Indulás után kicsit még nyűgösen ücsörgök a hajóorrban.
Hajóorrban ülve, az jár az eszembe…
Ez így már nagyon mediterrán, minden vonatkozásban…
Sazan szigetén a bunkerek egy része öltözőként, egy része női, más része férfi fedezékként szolgál a pisiléshez.
Ilyenből van párezer darab a szigeten.
Ezek azok a kövek amiken csak pipiskedve lehetett a nagyon vonzó tengerhez jutni.
Itt kint a parton fájdalommentesen lehetett már másokat intrikálni és fogadásokat kötni, hogy leesnek e a kőről csak úgy vagy biztosan leesnek. Ez olyan szórakoztató volt, hogy mosolyogtunk is rendületlenül.
Ali barlangjának bejárata belülről. Innen kijáratnak is nevezhető…
Az űrmértéken kívül semmivel semmi bajom ezzel a sörrel. Állítom, Albánia egyik legjobb söre amit a kezemben tartok.
A Karaburun félsziget rejtett strandja, fenyőerdők és tengerbe dermedt sziklák ölelésében. Ez a kavicsovi. Nehéz a vízbe belevergődni, mégnehezebb onnan kijönni.
Icát úgy látszik csak belezavarhatta a partról valami lény, mert utána alig mert vagy akart kijönni. Jó, jó azért a 26 C fokos tengervíz tényleg nem okoz hidegrázást, el lehet ott üldögélni benne estig is…
Folytattuk utunkat Vlora felé…
Itt szemtanúi lehettek, hogy Ali Haxhi reinkarnációja pénzt vagy életet követelt tőlem, mert állítása szerint velencei kalmár vagyok és mert emlékeztetem a Caravaggio-ra, ami bizony bizonyíték. A fegyver hideg csöve torkomba fúródott, épp, hogy eltudtam hadarni neki a kalózkapitányos, kis harcban piros inges, túlerő esetében barna nadrágos viccet, de akkor végre elengedett…
Árnyékban 45 fok Celsius, a Rodon fok megizzasztott minket, de megérte.
A XV. századbeli Szent Antal Kápolna belülről.
A Szent Antal Kápolna kívülről.
A Rodon Beach, valamikor szebb napokat látott söntése.
Rodoni panoráma. Kicsit levettem a kékségből a fotó kedvéért, mert valójában olyan kék itt a víz mint a tinta!
Ez nem az a halsütöde, amit vég nélkül dicsértem, de ez is nagyon jó hely, és közvetlenül a tengerparton található. A szállásadó ajánlására jöttünk ide, nem bántuk meg.
Már nem emlékszem milyen halak ezek. Ja, dehogynem, finom halak!
Ők már nagyobb méretű halak, ropógós panírban sültek meg, szálkájuk nem volt.
Ezt a halat ismerem, tudom, hogy ő egy See Bass volt, életét áldozta, hogy mi jobban megismerjük. Nagyon népszerű hal errefelé.
Ez már AZ A HELY, ami miatt érdemes szálkát nyelni, de ha nincs szálka akkor is jó, nekünk jó volt. Volt ott még egy fogás is, hamarosan mutatom.
Na, íme itt van a vajpuha polipcsáp, oliva olajjal, zöldfűszerrel, citrommal. Most kóstoltuk meg először.
Íme a kedvenc halsütőnk Durresben.
Ott van Boris a háttérben…
Várunk a sülthalakra. A sör fogyóban, itt bizony utánrendelés lesz akárki meglássa!
Icuska mindig Korca-val kínált amikor látta rajtam az aggódást. Erre hamar rájöttem, végigaggódtam az egész utat.
Gyönyörű a táj, csupa ilyet láttunk órákon keresztül és nem untuk, nem ám!
Megvártuk amíg kicsi lesz a nap, akkor sikerült megfogni, gondoltuk, elhozzunk souvenirként, de aztán úgy döntöttünk, maradjon csak itt, jusson belőle másoknak is, majd mi jövünk újra, mihamarabb…
Isszák és esszék 