Nálunk ritkaságszámba menő párosítás.

Ma este kipróbáltuk a szerepjátékot, na nem, nem olyan értelemben mint amire elsőre is gondolhattok, hanem csak úgy, hogy ma este kulinárisan nagyon burzsoának mutatjuk meg magunkat a világnak és hát ebbe beleértendően nektek is, és bár sem a Herendit, sem az ólomkristályokat de még a rizsporos parókáinkat sem akartuk elővenni egy ilyen kis rövidke, egyfogáson „diné” okán, így inkább csak maga az étel és ital lett ma este a fotózkodás tárgya.

Hízott libának a mája került ma az asztalra, naná, hogy hidegen és persze, hogy saját zsírjában tálalva, meg egy kis lilahagymával, egy kevés kalocsai édesnemes paprikával és pár szem tardonai mézédes Othello szőlővel megbolondítva ezt az együttes ízhatást.

Bár mindez így akár már önmagában is irigylésre méltó dolog lenne, de a ma este lényege nem is ebben van ám, hanem…, merthogy némi töprengés és a lehetőségek felmérése után úgy gondoltam, pont egy 2006-os Wunderlich Kékfrankos lenne méltó társa ennek a mai különlegességnek. Szorongva nyitottam ki ezt az utolsó palack egykori birtok Kékfrankost, de tudat alatt bíztam Lojzi Bácsiban, remélhetőleg csak jól ledugózta ezt a tételt annak idején és akkor nem lehet nagy baj.

Hát nem is volt. Tudtam én ezt előre! Szinte ficánkolt a pohárban ez a tizenkétéves gyönyörű bor, illata, színe, íze is friss maradt, és a mai feladatát is tökéletesen ellátta, sőt, még jól is állt neki ez az elegáns libaterelés.

Minden elfogultság nélkül a hónap eddigi legjobb kulináris élményének minősíteném ezt a mai vacsorát.

Na, de most sajnos abba kell hagyjam a dicshimnuszok zengését és mivel személyzetre ezek után sajnos nem futja, így hát most én magam megyek mosogatni.

De azért továbbra is, Viva Wunderlich!!!