Az Antech Pezsgőkóstoló krónikája, a helyszín a Time Out Market Budapest.

Valamikor nemrégen a fülembe jutott, hogy hamarosan, a szokásos keddi borünnepen, toronyiránt frankhonból ideérkezett, csodaszép Antech pezsgők lesznek majd kóstolhatók a Time Out Market-ben. Mivel szinte biztosan a rendezvény már akkor teltházas volt amikor még csak az ötlet síkján mozgott a kóstoló, így a hagyományos (traditionnel) módon történő jegyvásárlással meg sem próbálkoztam, inkább azon gondolkodtam,…

Utolso jamboree a Budha Bárban…

Egyszer volt, hol nem volt, hogy Budha vendégei is voltunk… Véghajrásoknak lévén, épp, hogy belefértünk még a 2018-ba amikor az ó-év egyik utolsó kóstolóján a Budha Bárban jártunk Miki barátommal. December legvégén sikerült végre először is és könnyen lehet, hogy egyben utoljára is belépnünk ebbe a hangulatbomba bárba, amely egy bomba helyen, a Váci utca…