Karner & Bence kóstoló valaki boltjában… Fanny csinálj már valamit!

Úri negyedben, a polcokon köröskörben magukat kellető, akár meg is érinthető palackokba zárt pazar borokkal, szép pultoslányokkal, és még egy pörgős teremfőnökkel is bíró vidám hely, egy borbolt és egy borbár keresztezéséből létrehozott, egyféle sekrestye hangulatú létesítmény adott otthont ennek a várva várt kóstolónak.

Utolso jamboree a Budha Bárban…

Egyszer volt, hol nem volt, hogy Budha vendégei is voltunk… Véghajrásoknak lévén, épp, hogy belefértünk még a 2018-ba amikor az ó-év egyik utolsó kóstolóján a Budha Bárban jártunk Miki barátommal. December legvégén sikerült végre először is és könnyen lehet, hogy egyben utoljára is belépnünk ebbe a hangulatbomba bárba, amely egy bomba helyen, a Váci utca…

Hosteria Al Gambero, a tengernyi tengeri herkentyű falodája Bariban…

Pecora Giovane városában járva kelve egyszercsak a híres Hosteria Al Gambero előtt találtuk magunkat így hát gondoltuk be is ülünk egy szimpla coperto-ra, ha már arra jártunk. Úgy írják, ez a tengerparti olcsó kisvendéglő anno Mussolini idejében is jóhírű helynek számított, ez a viseltes étlap borítókon is jól látszik, és talán még a partraszállást követően,…

Dukay – Sagmeister Kadarka, Szigeti Kadarka 2015

DUKAY-SAGMEISTER Szigeti Kadarka 2015 Birkapörköltre szottyant kedvem, és, hogy a Szállás.hu frappáns reklámját idézzem ide, hát úgy is lett. És ilyenkor mi mást is tölthetnék a poharamba, mint egy remek Kadarkát a Szerémségből, ha már az akasztói szikeseken nevelődött az a harmadfüves, négyfogú ürü amiből a pörkölt készült. Ezek a dolgok és helyek ugyanis nincsenek…

Korčula, Bire, Grk,

Maga a Grk egy szárazságtűrő, természetes szőlőfajta, amelyet leginkább itt Korčula szigetén, Lumbarda homokos, aprókavicsos talaján termesztenek. Valamiért nagyon kedveli az itteni talaj és éghajlati viszonyokat. Azt is beszélik, a szőlőt még az ókori görögök hozták ide Korčulára jó régen, vagy talán még annál is régebben…

Szeresd a bort, mert a bor…

Pár napja az Xpat Wine Club rendezvényen vettünk részt Gábor barátommal. A különleges Spring Fling Networking programon túl, számomra még abban is különleges volt ez az este, hogy először jártam a Veritas Winebar szentélyében. Már rögtön az elején szembetűnt, hogy magyar szót rajtunk kívül nem nagyon ejt ki senki sem a száján, ebből kifolyólag rögvest…

Volt egyszer Egy nap, Cannes-ban…

Még tavaly márciusban utaztunk el Nice-ből Cannes-ba, azzal a határozott szándékkal, hogy megnézzük előre, hol is fog díjat kapni a Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje.